Szolgálat 16. (1972)
Tanulmányok - Őry Miklós: A paptestvér
de el nem pusztulunk. Testünkön folyvást viseljük Jézus szenvedését, hogy egyszer Jézus élete is megnyilvánuljon testünkön“ (2Kor 4,8). Hogy menynyit tehet ilyenkor a baráti megértés a „bizonytalanság“ és „elhagyatottság“ megakadályozására, annak jó példája P. Teilhard de Chardin élete. Lelki egyensúlya megőrzésében nem keveset köszönhetett annak a néhány hűséges jó- barátnak, akivel nyíltan megbeszélhette problémáit, kiönthette nekik szívét. Vigasztaló tudat, hogy ezek közt ott volt két rendtestvére, P. Valensin és P. De Lubac is. Hitünk világosan tanítja, hogy a szenvedés a szeretet nagy jele, a megváltás eszköze. A pap mindennap megtanulhatja ezt a golgotái áldozat megújítása közben. De a sötétség óráiban könnyebb elhinni, ha emberi, baráti szeretet sugárzása emlékeztet rá. így lesz aztán mindig új erőnk vállalni Krisztus halálának hasonlatosságát, a halál uralmát önmagunkban, hogy híveinkben úrrá legyen az élet (vö. 2Kor 4,12). Foglaljuk össze paptestvéri kapcsolatainkat a Zsinat szép szavaival: „A közös fölszentelésnek és küldetésnek erejében bensőséges testvériség kapcsol össze minden papot. Ez önként és szabadon nyilvánuljon meg a kölcsönös szellemi és anyagi, lelkipásztori és személyi támogatásban, összejövetelekben, az élet, a munka és a szeretet közösségében“ (LG 28). 5) Az emberek és a világ testvére Az Egyház Krisztus teste, Isten népe és Isten családja (LG 1,2,3). Ebben a családban Isten akarata szerint a pap Isten gyermekeinek atyja, lelkűk pásztora és az emberek tanítómestere. Ha azonban pásztorok, atyák és tanítók akarunk lenn), akkor elsősorban az emberek testvéreivé kell lennünk — hangoztatja VI. Pál Ecclesiam suam k. körlevelében. A papi dekrétum is azt mondja, hogy a papok „testvérek a testvérek között, hiszen egyazon krisztusi test tagjai“ (PO 9), „a többi emberrel testvéri kapcsolatban állnak" (3). A paternalizmus kora lejárt. Még a mai családban, a szülők és gyermekek között is közvetlenebb, melegebb, testvériesebb viszony van kialakulóban. Ma a dialógus korát éljük; a dialógus klímája pedig a testvériség, a barátság és a szolgálat. Már a Mester is azt vallotta: „Nem azért jöttem, hogy nekem szolgáljanak, hanem hogy én szolgáljak" (Mt 20,28). Testvéri szolidaritásban kell a hívekkel együtt az Úr felé tartanunk. Ez a pap első nagy feladata mindenekelőtt saját egyházközségében: „Isten azért állította a papokat a világiak közé, hogy mindannyiukat a szeretet egységére vezessék“ (PO 9). „Az Isten családját, ezt az egy szíwé-lélekké olvadt testvériséget összegyűjtik, és Krisztus által a Szentlélekben elvezetik az Atya istenhez“ (LG 28). Ebben persze elsősorban neki kell példát mutatnia, nem szavával, hanem tanúság- tételével, példájával: Krisztus és az ő evangéliuma annyit ér a híveim előtt, amilyennek én mutatom. Nagy jel az egység, a papok testvérisége és híveikkel való szolidaritása. Viszont nehezen fog meggyőzően hangozni a szeretet igéje az olyan plébános szájából, akiről közismert, hogy káplánjaival nem 4 49
