Szolgálat 16. (1972)
Tanulmányok - Őry Miklós: A paptestvér
éppen az előzékeny szeretet — vagy akár az igazságosság — követelményei szerint bánik; vagy az olyan káplánéból, akiről tudják, hogy plébánosával csak levélben érintkezik. A papnak hívei iránti szolidaritása főleg abban mutatkozik meg, hogy imádkozik értük. „Testvéreinek barátja és sokat imádkozik a népért és az egész szent városért" (2Makk 15,14). Nem tanulhatunk itt eleget Pál apostol áldozatkészségéből és gyöngédségéből. Legkedvesebb egyházközségének tagjait, a filippieket így szólítja meg: „Szeretett testvéreim, kedveseim, örömöm és koronám, álljatok helyt az Úrban, szeretteim!“ (Fii 4,1) Viszont a hívek is becsüljék és szeressék papjaikat, „osztozzanak gondjaikban, segítsék papjaikat imával és tettel“ (PO 9). Ez a testvéri viszony fogja a papot képesíteni arra, hogy megértéssel tudja oldozgatni a világiak problémáit, „mindenkinek mindene legyen, hogy mindenkit üdvözítsen“ (1Kor 9,22). Ehhez persze először is meg kell ismernünk őket, pontosabban: meg kell ismerkednünk velük, mert nem várhatjuk meg, amíg ők jönnek hozzánk. Annakidején a háború átsodort egy dunántúli kis faluba. Egy héten belül mindenkit névszerint ismertem, a falu apraját- nagyját, mindegyikük kis és nagy baját. Egyik magyar iparváros lelkésze állapította még nemrégiben hívei megismeréséről: „ . . . sziszifuszi munka, mert egyre özönlik a nép a városba; de csinálni kell, mert képtelenség úgy tisztességes munkát végezni, hogy a híveket nem ismerjük személyesen. Megyek is annyit, mint a bűnös lélek.“ Az igazi testvériség megkívánja, hogy a papok „őszintén ismerjék el és segítsék kibontakozni a világiak méltóságát és az Egyház küldetésében nekik jutó sajátos szerepet“. Ismerjük el, ne restelljük a magunk számára is hasznosítani tapasztalataikat, hozzáértésüket a maguk területén. Bízzunk meg bennük, vonjuk be őket az Egyház szolgálatába, kérjük ki véleményüket, hallgassunk jogos bírálatukra. „A világiak és a pásztorok e családias kapcsolatából igen sok jót várhatunk az Egyház számára. E módon minden tagja révén erősödik az egész Egyház, és hathatósabban betöltheti a világ életéért való küldetését.“ (PO 9 — LG 37). A hívek ma nagyon igénylik ezt az önzetlen, testvéries közeledést, megérzik és hálásak érte. Nemrég írta valaki egy lelkigyakorlat vezetőjének: „Azt hiszem, az volt mindnyájunkra a legnagyobb hatással, hogy a mai zűrzavaros világban találkoztunk egy olyan magyar pappal, akiből Isten szeretete sugárzott felénk, és aki nem önmagához akar bennünket kapcsolni, hanem az Úristenhez." Egy másik levélben egy néhány hónapja meghalt plébánosról írja volt munkatársa: „Csaknem 25 év távlatából is hálás érzülettel kell megemlékeznem arról a bizalomról, amellyel a plébánia nevében végzett családlátogatásaimat kísérte.“ — A Krisztusba igazán lehorgonyzott papi lélek meg fogja találni a testvériesség diszkrét és emberi hangnemét a híveinek többségét alkotó nők irányában is. Azt, amit a papköltő így foglal össze: „Én meg, húgaim, az vagyok, Aki nem 50
