Szolgálat 16. (1972)

Tanulmányok - Giny Kranenburg: „És lesz a kettő: egy“

jobban hangsúlyoznánk a jövendő nehézségeket, hiszen ezzel esetleg virágjában pusztítanánk el fiatal szeretetük minden nehézség vállalására kész spontaneitását: mégsem szabad elmulasztanunk erre rávilágítani. Mint valaki egyszer találóan megállapította: „Az emberek nem a Mont Blanc-ba szoktak elbotlani, hanem az útjukban fekvő észre nem vett rögön, kavicson esnek el.“

Előbb-utóbb minden emberi együttélésben bekövetkezik egy válságos pont. Ha az idősebbek, akik hosszabb-rövidebb idő után idáig értek házasságukban, őszintén, nyíltan meg tudnák és meg mernék vizsgálni az együtt megtett életutat, minden valószínűség szerint ráakadnának a távol múltban arra a — magában véve talán jelentéktelen — eseményre, adottságra, amely elindítója lett egy sorozat félreértésnek, tisztázatlan helyzetnek, egymástól való eltávolodásnak; együttélés helyett egymás mellett élésnek. Ha tudnának és mernének őszintén visszanézni, rádöbbennének arra, hogy abban az adott pillanatban valamelyik partner nem volt hajlandó a másikat elfogadni olyannak, amilyen, hanem saját kedve, ízlése és akarata szerint akarta a közös életet megoldani, a másikat megváltoztatni. A szeretet nem tesz a partner rabszolgájává, hanem engedi, hogy szabadságban mindkét partner önmaga tudjon lenni. Ebben a kölcsönös szabadságban keresi a másik személyi sajátosságát és megerősíti abban. Ha a szeretet kezdetben igazi és őszinte volt, le meri vonni a felismert hiba következményét és képessé tesz, őszinte egymáshoz fordulással, megtisztulva újból tovább menni a már-már járhatatlanná vált utón.

Egymás szeretetben való teljes elfogadása a közös családi élet nélkülözhetetlen alapja. A férfi fogadja el feleségét mint nőt, az asszony férjét mint férfit. Mindkettő teljesértékű, egyenrangú ember a maga egyéni és nemi adottságaival, egymás kiegészítői, akik a szeretet szabadságában mindig teljesebben azzá tudnak válni, amik, — és egyben egymás gyengéd ösztönzésére, egymás segítségével folyvást túl is teljesítik önmagukat és olyanná lesznek, amilyenek egymás nélkül sohasem lettek volna. Ha a házastársaknak sikerül ezt életükben megvalósítani, azt fogják hallani gyermekeiktől, amit egy tizennyolcéves fiatal lány mondott, mielőtt nekiindult önálló életének, távol a családi tűzhelytől: „Abból, amit iskolatársaimnál láttam és hallottam, azt hittem, hogy nincs és nem lehetséges jó házasság. De most, hogy benneteket tudatosan látlak, akik olyan különbözőek vagytok és mégis kijöttök egymással és kitartotok egymással, most tudom, hogy a jó házasság mégis megvalósítható.“

A házastársakat Isten elsősorban egymásra bízta. „Személyük és tevékenységük bensőséges kapcsolata révén segítik és szolgálják egymást, tudatosítják és elmélyítik egységüket“ (Gaudium et Spes 48). Ennek a bensőséges kapcsolatnak alapja és táplálója a bizalom. Fogyhatatlan bizalom egymásban — a kölcsönös bizalom hiánya végzetes a házasságban — és rendíthetetlen bizalom a házasság szentségének, az egység szentségének erejében, amely legegyszerűbb megnyilvánulásaikat, gesztusaikat, egymásnak tett szol35