Szolgálat 15. (1972)

A hit szava, amelyet hirdetünk (Róm. 10,8)

,A HIT SZAVA, AMELYET HIRDETÜNK“ (Róm. 10,8)

Az evangélium hirdetéséről szólt a szerző egy előadássorozata lelkipásztorok számára Stift Altenburgban (1937 nyarán). A tudományos teológia és a lelkipásztorkodás közti különbséget határozta meg. A kereszténység igehirdetéssel kezdődött, csak a 2. sz.-tól kezdve merültek fel a tudományos-teológiai tanítás megfogalmazására vonatkozó kísérletek. A teológia szakemberekhez szól és értelmileg magyaráz; az igehirdető a néphez beszél és a „szívhez“, vagyis a belső emberhez fordul. Ebben az esetben nem lehet a kinyilatkoztatott igazságokat úgy hirdetni, mint a teológus tanít katedráján. Más a kifejezés módja. Ahogy nem vegyészeket alkalmazunk szakácsnak (Newman), éppúgy a evan- gelizáló sem úgy beszél, mint a professzor a katedrán. És mint ahogy nem mondjuk H20-nak azt az elragadó hajnali harmatot, amely a mező virágainak kelyhét lepi el egy nyári éjszaka után (holott kétségtelenül az), éppúgy nem indíthatjuk meg az emberi szívet skolasztikus tételekkel. A teológiai szaktudománynak a lelkipásztori szolgálat terére való átvitele azt föltételezi, hogy a teológiai nyelvet „prófétaivá“ alakítjuk át, a hely és idő meghatározta tematikus válogató elv szerint és a sajátos kulturális előfeltételek kifejezésmódjának megfelelően. A döntő mindig a cél: a lélek fölébresztése és elmélyítése Krisztus szellemében.

Jézus földi életének képét próbáljuk megrajzolni, vagyis azt a történelmileg fogható, isteni mivoltában láthatatlan életet, amelyet Urunk e földön élt. Isteni eredete szerint visszanyúlik ez az élet az emberi nem őskorán is túlra; közelebbről Izraelnek Jézus Krisztushoz vezető történelmi nevelése készíti elő. Mind az emberiség rejtett kezdetei, mind Izrael története csak azért érhető utol teológiai fogalmakkal, mert a „kezdetben-volt“ (Jn 1,1) isteni Ige megtestesülésére irányul.

Az evangélium hirdetése a korai egyházban a gnózisnak nevezett „át- szellemiesítés“ sokféle irányával találta magát szemben. Eszerint a történelmi Jézus egyszerű és tapintható embersége, véres megváltói halála méltatlan az istenséghez. Már János is ezek ellen a torzítások ellen írta meg leveleit, hirdetve a Logoszt, akit a tanítvány a két kezével tapintott meg, és aki nemcsak a szellem „vizében“, hanem a „vérben" is

9