Szolgálat 15. (1972)

Nyugati humanizmus és kereszténység

emberek voltak; tudósok, igaz, az emberi kutatás határain belül, ragyogó (ékesszólasúak, szerencsés természeti adományokkal megáldottak — de :sajnálatraméltók, mert nélkülözték a legfőbb Jót. Szívesen megcsodáljuk szellemi adományaikat, de úgy, hogy az adományok Szerzőjének adózunk tisztelettel. ügy filozofáljunk, hogy az igazságot szeressük! Isten igazi 'bölcsessége azonban Krisztus“ (Epistulae rer. famii. VI, 2).

Csak az elválasztó vonal józanul kemény meghúzása után tehetjük a .„nem“ mellé az „igen“-t. Mert most, és csakis most buzognak fel újonnan az Egyház számára Hellász forrásai; most már szeretheti őket anélkül, bogy beléjük veszne. Most derült ki, milyen értelemben és micsoda szükségszerűséggel érvényesül mindig újra a hitéletben is annak a tudata, bogy szükség van humán műveltségre. A pogányokat és bölcsességüket „most már nem lehetett nélkülözni, a magasabb szellemi műveltség szükségszerű előzetes lépcsőjeként. Ha az atyák tradíciójának ellentmondva valahol mégis megkísérelték teljesen félretolni ezt, ott a teológiai képzés hamarosan hanyatlani kezdett és szellemi eldurvulás foglalta el a helyét“ — mondja A. Specht, a klasszikus műveltség egyik történetírója.

Mindig újból ugyanaz a belátás: Minthogy a teológia hit, amely „megértésre tör“, rá van utalva és joga van rá, hogy fölvegye magába a görög bölcsesség értékeit, ugyanakkor azonban arra is képes, hogy megtisztítsa és konszekrálja őket. (Ez természetesen éppen így érvényes a teológia feladatára Sankara, Laotse és az emberiség más nagy bölcseinek tanításával szemben is.)

Miért fordult a keresztény teológia a görög-latin kultúra felé? Első oka az a történelmi tény, hogy Isten „az idők teljességében“ lett emberré, akkor, amikor a világ elő volt készítve üzenetére, és meg volt adva a kereszténység életképességének alapja: vallásilag az ótestamentumi Isten népében megőrzött messiásváró reménység, szellemileg a görög gondolkodók, politikailag a római államvezető művészet alakjában.

A második ok teológiailag elmélyíti az elsőt: Isten kinyilatkoztatása Krisztusban az egész világhoz szól; nem egy szekta, vagy a sokféle lehetséges vallás egyike. Azért Isten már „testben“ való eljövetele előtt is működött a megelőző idő szellemeiben. És mindaz, ami igazat és jót valaha is gondoltak és tettek, mélységesen krisztusi, és így a keresztényeké is. Justinus az ősegyháznak ezt a tanítását a „mag módjára kiszórt Logosz“ kifejezésébe foglalta.

Végül a harmadik ok az, hogy maga Isten emberré lett, s ezzel a mélyre zuhant embert fölvette abba az isteni dicsőségbe, amelyből származott. Ezért ha csak az embert keressük, akkor nem tudjuk megtalálni sem az embert, sem az emberit, — viszont akkor sem lphetünk keresztények, ha ki akarjuk kapcsolni az emberit. Ez a két ellentétes kísértés mindig újból erőterébe vonja az embert — és mindegyik esetben barbár60