Szolgálat 15. (1972)

Nyugati humanizmus és kereszténység

Szárba szöktek, talán vad, de mindenesetre eleven növényeket hozva létre. Ami helyeset a pogányok mondtak, azt azután az Egyház magáévá tette, tévedéseiket kiigazította, hézagaikat betöltötte, föltevéseiket kiegészítette, sejtéseiket kifejlesztette, és így fokró 1-fokra kibővítette tanításaik terjedelmét, kifinomította értelmét.“ (Critical and Historical Essays 12.)

A hit és a görög tudás közti viszonyról szóló gondolatoknak teológiai rendszerré történő kiépítése az alexandriai teológiai iskola küldetése volt. Hellásznak az Egyházzal való találkozását a nagy Alexandriai Kelemen (t215k.) teológiai trilógiájában élhetjük át elevenen. Kelemen ebben a vonatkozásban kétségtelenül a lehető legvégső határig megy el, úgyhogy védekeznie kellett az Egyház kicsinyes szellemei ellen; de az átgondolt hit és a görög filozófia tudása közti viszonyról szóló teológiája makulátlan, és tágassága csak Albertus és Tamás ezer évvel későbbi nagy arisztotelészi kapunyitásával hasonlítható össze. Egyértelmű világossággal állítja a csúcsra a kinyilatkoztatásból Krisztusban kapott hitet. Aki megkapta ezt az igazi teljességet, a felülről ajándékozott, minden emberileg megtudhatót túlszárnyaló hitet, az nem szorul rá többé a hellénekhez való visszatérésre: „Minthogy a Logosz maga jött le hozzánk a mennyből, úgy tetszik nekem, nem kell többé emberek iskolájába járnunk, Athénba, vagy Hellász más részébe. Mert mióta a Logosz adatott tanítónkul, az egész világ Athénné és Görögországgá lett számára“ (Protreptikosz XII, 112,1). És Kelemen most kifejti a másik gondolatot is: a hit, bár semmiképpen sem helyettesíthető pusztán emberi tudással, mégis olyan csírázó és feszítő erőt tartalmaz bensejében, amely a tudásra sürget. Mert az emberi szellem beteljesülése — a Krisztustól meg- világosítotté is — nem a hit, hanem a tudás, a látás. Ezért az igazi „gnosztikusnak“ — és ez éppen a teológus — már idelenn a hit adottságainak megértésén, átfogó látásán, rendszeres fölépítésén kell fáradoznia — ezt értjük teológián, és ez csak az igazság ama kincseinek segítségével sikerül, amelyeket a görögök bocsátottak rendelkezésünkre.

Ennélfogva Kelemen bizonyos gúnnyal fordul azok ellen, akik mitsem akartak tudni a hellén kultúráról: „Akadnak néhányan, akik különösen tehetségesnek tartják magukat és helyesnek mondják, hogy se filozófiával, se dialektikával ne foglalkozzunk, sőt még természettudományt se tanuljunk; egyesegyedül a hitet követelik. De ez éppen olyan, mintha anélkül, hogy valami fáradságot fordítottak volna egy szőlőtő ápolására, mindjárt az elején szőlőt akarnának szüretelni“ (Sztrómata 1,9,43,1). A keresztény Kelemen számára a hellének bölcsessége nem ellensége a hit igazságának, hanem útmutatás a Logosz felé: „A filozófiát a görögök olyan korban kapták, amikor az űr még nem hívta őket magához; de nevelője volt a helléneknek Krisztusra, úgy, mint a törvény a zsidóknak. Azért a filozófia utat épített és előkészíti az embert a tökéletességre

33