Szolgálat 15. (1972)
Az Egyház mint a nyugati kultúrközösség megalapozója
azok az ideáljai, amelyek a nyugatot megalkották, legfőbb erőiket a természetfölötti Egyházban mintaképként előttük álló egységből vették. Ki lehet mutatni, hogyan köszöni az imperium sacrum és a császárság a maga kultúraalkotó erejének elpusztíthatatlanságát a kinyilatkoztatással való összefüggésnek. A harmadik lényeges jegy: az Egyház lényege szerint tökéletes társaság. Sajátos természetű organizmus, amelynek természetfölötti életerejével kell érvényesülnie, s így állandóan szabadságáért küzd, mindenekelőtt a legnagyobb immanens kulturális erőt képviselő állam túlkapásaival szemben. Ilyen értelemben a nyugat kultúrtörténete lényege szerint a vallásszabadság kultúrtörténete. Ez a történelem persze megkísérthető emberekről szól, akik azonban tudatában vannak küldetésüknek. Az Egyház negyedik lényeges jegye az, hogy Istennek történelemmé vált szava, a kultúrába mindörökre belekiáltó Verbum caro factum. Mióta a kinyilatkoztató Isten a késői antik kultúrában kimondta szavát, görög hangzók közvetítésével, azóta az Egyház lényege szerint hordozója annak a kultúrának, amely nélkül az emberiség nem vehette volna tudomásul Isten szavát. Az Egyház tehát ebből a szempontból egy műveltség hordozója. Hogy az Egyház műveltséget közvetít és ezzel a szó voltaképpeni értelmében megalapította a nyugati kultúrát, az csak akkor válik igazán érthetővé, ha tudjuk, hogy lényege szerint Istennek a történelemben folyvást tovább hangzó szava. Ezzel adva vannak a központi gondolatok: transzcendencia, egység, szabadság, műveltség. Csodálatos építmény az Egyház, amely a természetfölöttibe vetett közös hiten épült fel, küzd egységéért, büszke szabadságára, és átveszi az antik műveltség java örökségét, hogy ezzel új kultúrát építsen. Igazi kultúra csak igazi antropológia előfeltételezésével lehetséges. Az üyen antropológia tud a földiek értelméről, feszültségi egyensúlyt hordoz a teremtett világnak szóló igen és nem között, nemesen kiegyensúlyozott az anyag és szellem pólusa között. Igazi kultúra csak ott keletkezik, ahol a lefelé, az anyag felé tartó emberi törekvést ellensúlyozza a fölfelé, a szellem felé törő hitvallás, másrészt viszont az anyagot sohasem nyilvánítják önmagában rossznak valami túlzott át- szellemiesítés kedvéért, de azért az anyagiak kérdésességének és alárendeltségének tudata mindig megakadályozza, hogy maradéktalanul belemerüljenek. A földi dolgok jóságának és kérdésességének, a szellem szabadságának és kötöttségének ez a tudata csak egyféleképpen lehet adva: ha tudunk az ember bűnéről és Isten megtestesüléséről. Csakis ez adja meg az igazi emberi élet lehetőségét. „Az élet transzcendens eredete és transzcendens célkitűzése a maga egész mélységében és szélességében olyan helyzetet ad az embernek a világon, amely csak őt, a keresztény embert illeti meg. Ezen alapul a középkor kultúrája; ez a kultúra ko41
