Szolgálat 15. (1972)
A történelem értelme
A történelem igazi értelme A történelem értelme csak Krisztus felől világosodik meg. Az, ami „az emberben örök“, nemcsak a túlvilág felé való nyitottsága, több ennél: a Krisztusban, az Istenemberben ebbe az időbe betört örökkévalóság. A történelem keresztény értelmezése Isten kinyilatkoztatásán alapul, amely Krisztusban szétfeszítette a világtörténelem körfolyamatát: tehát egyszerre várása és megalkotása Isten Országának. Mert Isten uralma valóban eljövendő, de éppolyan valóságosan jelenvaló is, így tehát nemcsak azt igényli az embertől, hogy várjon rá, hanem ugyanakkor azt a követelést is nekiszegezi, hogy együttmunkálkodjék megalkotásán. A történelem így mindenkor Krisztusra irányuló történés, ő tesz értelmessé minden földi történést, amennyiben beleveszi istenemberségébe és így megváltja az idő és a halál rabságából. Minden történelemértelmezés alapkérdése a könvetkező: Honnét van az, hogy a gondolkodó ember nem szabadulhat az egy, az egyetlenegy emberiség ideáljától? Miért „érdemes meggondolásra“ mindenféle múltban mindaz, ami emberi volt, miért méltó arra, hogy ne felejtsük el? Az egyetlen emberiség Itt kezdődik a kinyilatkoztatás szava. Az „emberiség“ sohasem csak az egyes emberek gondolatilag vagy szociológiailag összehordott tömege. Nekünk isteni biztosítékunk van arra, hogy az emberiség valóban egyetlen egység: mert van egy Isten, „akiből, akiben és akiért minden van“ (Róm. 11,36), aki „mindenben mindent véghezvisz“ (1 Kor. 12,6), teremtő, megváltó, bensőleg vezető (Atya, Fiú, Lélek) — „és ez a három egy“ (1 Jn. 5,7). Ezen az egységen alapul a történelem egysége is. Ez a történelem legmélyében üdvösségtörténet, úgyhogy minden kultúra, sőt minden történelmi hanyatlás is attól kapja értelmét: igent vagy nemet mond-e a szentre, a jóra, s ezzel Krisztusra, az előkészület vagy a várakozás alapállásában. „Hivő ember — mondja Ágoston az Isten városában — ne vonja kétségbe, hogy aki csak embernek, vagyis értelmes és halandó lénynek születik, az a teremtmények Elsejétől ered — bármilyen szokatlan is nekünk a testalkata, színe, mozgása vagy hangja.“ Ebben gyökerezik a történelem katolikus értelmezésének túlvilági humanizmusa is: az emberiség fájdalmasan lassú eggyéválása végső soron krisztológiai esemény. „A keresztény a kinyilatkoztatás erejében tisztában van az egyetemes történelem értelmével, hogy ti. ez a teremtmény visszatérése Istenhez — akkor is, ha ugyanakkor aggasztó sötétségben marad egyes népek történelmének határozott értelmét illetően, mert ez csak a végén lesz nyilvánvalóvá“ (Theodor Haecker). 36
