Szolgálat 14. (1972)

Eszmék és események - Levelek a missziókból

apró csemetéiket. Mikor néhány hónapja legutóbb itt jártam, akkor is vasárnap délelőtt volt. Egy asszonyon kellett segítenem, mivel megmarta a kígyó. Kígyómarás elleni szérum és egy másik ellenszer, az ún. „pierre noire“ (fekete kő) mindig van nálam. A keresztelés után az igazgató megkínált lukuval. Dolgom végeztével egy másik falu felé vettem az irányt. A kocsimra fölkérezkedett két asszony is. Beszélgetés közben megtudtam, hogy a férjük főnök és négy asszonya van. Nem titkolták, hogy nagy a féltékenység közöttük, és sokat veszekednek. Útközben megrekedt a kocsi a sárban. Vettem az egyik ásót, a másikat pedig a boyom markába nyomtam, hogy kiszabadítsuk a kocsit. Az egyik asszony el akarta tőlem venni az ásót. Mondtam neki, hogy várjon egy kicsit. Ha majd elfáradok, megkapja. Hála Istennek, mielőtt elfáradtam volna, sikerült kiszabadítanunk a kocsit. A legközelebbi falu neve Kidimbu. Mikor odaértem, megálltam és egy kicsit körülnéztem. Elhatároztam, hogy holnap reggelig itt maradok. Este újra miséztem, majd kereszteltem a csecsemőket. Miközben a keresztelésre várók adatait írtam, az egyik férfi, aki előzőleg is komolytalanul viselkedett, egy kb. 3 éves gyereket állított elém, hogy kereszteljem meg. A gyerek nem az övé volt, és az anyja nem volt jelen. Kicsit méregbe gurultam, mikor láttam, hogy nem veszi komolyan a dolgot. Mondtam neki, hogy a keresztelés nem játék. Hogy jobban megértse szavaimat, néhány zamatos kikongó kifejezés kíséretében jól fejbevágtam, majd elzavartam. Hamarosan jelentkezett a gyerek anyja. Az adatokat bejegyeztem az anyakönyvbe, aztán megkereszteltem. Az elkergetett férfi is hamarosan visszajött hozzám. Kért, hogy adjak neki egy imafüzetet. Ha itt egy megérdemelt fejbevágás után valaki visszajön és kér tőlem valamit, az a bocsánatkérés jele. Teljesítettem kívánságát, aztán kicsit elbeszélgettem vele. Kineveztem a falu elő- imádkozójának. Kért, hogy látogassam meg, és áldjam meg kunyhóját.

Nov. 8. Az éjszakát a falu főnökhelyettesének a kunyhójában töltöttem. Eleredt az eső. A kunyhó nagy, de mindenhol becsöpögött a víz. Nem találtam akkora száraz helyet, ahol összecsukható turistaágyamat elhelyezhettem volna. Kénytelen voltam ülve aludni és megvárni az eső végét. A korai órákban Kimbau-Fioti-ba mentem. A falu főnöke már többször kért, hogy áldjam meg faluját és egyszer misézzem ott. Amikor a faluba érkeztem, a főnök átnyújtott egy bizonyos összeget, amelyet a falu lakóinak adományából gyűjtöttek össze. Itt a varázslók nem foglalkoznak ingyen a hozzájuk fordulók ügyes-bajos dolgaival. Az emberek minket, papokat is varázslónak tekintenek. Nevünk is „nganga Nzambi“, vagyis Isten varázslója. Egyszer egy varázsló jött hozzám. „Miért jöttél hozzám, nganga ngombó (varázsló)? — kérdeztem tőle. — Hiszen az emberek hozzád fordulnak ügyes-bajos dolgaikkal!“ — Azért jöttem hozzád — válaszolt a varázsló —, mivel a te varázserőd nagyobb, mint az enyém.“ — Dolgom végeztével központi állomáshelyem, Kalenge felé tartottam. Mikor Swabanguba értem, az emberek figyelmeztettek, hogy a Konsi folyó fölött a híd nagyon rossz. Ez számomra nem újság, mivel régóta ismerem a rozoga hidat. Nem egyszer javítottam sajátkezűleg, hogy átkelhessek rajta. Gondoltam, most is szerencsém lesz, és sikerül áthaladnom. Tévedtem. A kocsi első és hátulsó kerekei alatt összetörtek, vagy pedig szétcsúsztak a korhadt fatörzsek. A kerekek a levegőben forogtak. Szerencsére középen a fatörzsek szilárdan tartották a kocsit. Három óra hosszat kísérleteztem a boyom segítségével, hogy kiszabadítsam. Kettőnk ereje kevésnek bizonyult. Azt hittem, az erdőben, a folyó mellett töltöm az éjszakát. Pedig nemcsak a szúnyogok és az álomkórt terjesztő legyek teszik kívánatossá, hogy az ember ne sokáig tartózkodjék itt, hanem a krokodílusok is. üzentem a legközelebbi falu tanítóinak. A tanítók férfiakat küldtek segítségemre. Egy órás kemény munka után sikerült úgy fölemelni a kocsit és alatta megjavítani a hidat, hogy átjuthattam a túlsó oldalra. Este megérkeztem Kalengébe. Fáradtan, de boldogan tettem pontot a napra.

Nov. 11. Nem pihenni érkeztem Kalengébe. Több mint öt éve ,dolgozom Kongóban, ill. Zairban. Elöljáróim ismételt kívánságára elhatároztam, hogy Európába utazom üdülni. A szükséges holmikat bőröndbe tettem és Kengébe igyekeztem.

94