Szolgálat 14. (1972)
Az egyház szava - A Szentatya a magyar zarándokokhoz
AZ EGYHÁZ SZAVA A SZENTATYA A MAGYAR ZARÁNDOKOKHOZ A hazai Szent István-év ünnepélyes záróakkordjaként a magyar püspöki kar megbízásából az AC országos elnöksége zarándoklatot rendezett Rómába. A második világháború óta ez volt az első ilyen alkalom. Ijjas József kalocsai érsek vezetésével 8 püspök, 70 pap és kb. 300, minden egyházmegyét képviselő zarándok vett részt benne. Máj. 18-án különvonattal indultak Rómába. Imádságos lélekkel — amint az érsek hangsúlyozta: valóban mint zarándokok, és nem mint turisták — keresték fel a szent helyeket: a Szent Péter- és Sz. Pál-templomot, a katakombákat, stb. Assisiban is jártak, majd 26-án utaztak vissza. Dús programjuknak a ragyogó idő is kedvezett. De a legnagyobb kegyelemnek azt tartották, hogy — éppen pünkösd ünnepén — ott erősödhetnek meg a hitben és egyházhüségben, .hol Szent Péter sírba téve és Rómának dobog szíve.“ így a zarándoklat központi eseménye az a két fogadás volt, amikor a Szentatyánál tették tiszteletüket. A következőkben első, rövidebb beszédét teljes szövegében, a másodikat kivonatosan hozzuk. A magyar zarándoklat püspökeihez és papjaihoz (1972 pünkösdhétfő) Tisztelendő Testvéreim és szeretett Fiaim! örömmel üdvözlünk itt benneteket, annak a zarándoklatnak tagjait, amely az egész világot végigpusztító háború óta az első magyar zarándoklat a számunkra olyan kedves örök Városba. E találkozás nemcsak arra alkalom, hogy kifejezzük örömünket, hanem — amint ezt az imént érseketek is mondotta — arra Is, hogy buzdítsunk benneteket, hogy elmondjuk azt, ami atyaian szerető szívünkből előtör. Először is a következőre emlékeztetünk: a papok belső élete, ragyogó életszentsége minden apostolkodás alapja. A mi korunkban fokozottan igaz az Apostol szava: „Látványossága lettünk a világnak, az angyaloknak és az embereknek" (1 Kor 4,9). Igen megfontolandó az, hogy a pap erényei és hibái nemcsak neki magának válnak hasznára vagy kárára, hanem az egész Egyházra kihatnak: az egész egyházi közösség jóhírének, hitelreméltóságának használ vagy árt a papok életpéldája. A papnak életével kell tehát tanúságot tennie arról, amit tanít. És ez a tanúságtétel lehet azoknak az új hivatásoknak a forrása is, amelyekre Magyarországnak igen-igen szüksége van. Nagyon szeretnénk most buzdítani benneteket arra, hogy őrizzétek meg az egységet; azt az egységet, amelyet Krisztus Urunk annyira hangsúlyozott az utolsó vacsorán: „Hogy mindnyájan egyek legyenek!“ (Jn 17,21). Ez az egység a hitben gyökerezik; hisszük ugyanis azt, hogy az Egyház isteni alapítású, és a Szentlélek működése meg nem szűnik benne. Ez az egység fűzzön 63
