Szolgálat 14. (1972)
Az egyház szava - A Szentatya a magyar zarándokokhoz
benneteket elsősorban a Szentszékhez és Szent Péter utódához. Erősen bízzatok ebben a Szentszékben, amelynek egyetlen törekvése az, hogy előmozdítsa az egyes egyházak javát, így a ti javatokat is. Ez az egység fűzze össze egymással a püspököket: szeretettel, őszinteséggel, Istenhez való hűséggel és kötelességtudással legyenek egyetértők cselekedeteikben, beszédükben és együtt keressék azt, ami az Egyház javát és jogainak védelmét szolgálja. Ha a lelkipásztorok egysége növekszik, lelki erejük is fokozódik. Végül legyen egység a püspökök és a papok között! Hadd idézzük ezzel kapcsolatban a II. Vatikáni Zsinat tanítását, a .Christus Dominus“ k. dekrétum 28. pontját: „Az összes papok, akár egyházmegyések, akár szerzetesek, a püspökkel együtt Krisztus egyetlen papságának a részesei és abban tevékenykednek . . .; egyetlen papi testületet és egy családot alkotnak: az atya a püspök“. Márpedig — ezt ti Is jól tudjátok — minden családot az egység fűz össze, amelynek alapja a helyesen gyakorolt atyai tekintély, ennek pedig megfelel az engedelmesség, a tisztelet, a ragaszkodás és a szeretet. Erre az alapra kell tehát támaszkodnia a püspökök és a papok közötti egységnek Is. A tapasztalat azt mutatja, hogy a szóbanforgó egység az emberi gyengeségek miatt az élet és a kor különleges nehézségei között nehezen, csak nagy áldozatok árán őrizhető meg, de annál inkább szükséges és annál gyümölcsözőbb, minél több nehézségbe ütközik. Arra kérünk most benneteket, hogy hűségesek legyetek Istentől kapott hivatástokban, őrizzétek meg az egységet, amelyet annyi veszély fenyeget; gyakoroljátok a papi erényeket, főleg pedig ügyeljetek az áldozat szellemének ébrentartására. Biztosak vagyunk abban, hogy ezt az egységet azok iránt a papok Iránt is megőrzitek, akik bizonyos okokból kifolyólag nem dolgozhatnak az Úr szőllejében. Püspökök és papok ne hagyják őket magukra, hanem nagylelkű szeretettel legyenek segítségükre. A papi szolgálat ma igen sok nehézségbe, akadályba ütközik. Manapság főleg az a veszély fenyeget, hogy a lelkipásztorok elfáradnak és elveszítik a bátorságot. Egyesek a sok nehézség és szorongattatás közepette tehetetleneknek érzik magukat. Ezeknek a keresztény reménységből kell erőt meríteniük ahhoz, hogy a jobb jövőn munkálkodjanak. A lelkipásztorkodással kapcsolatban főleg a vallásos nevelés aggaszt bennünket. Tudjátok azt, hogy a lelkipásztoroknak legfőbb kötelességük a vallásoktatás; kötelességük az is, hogy erre a feladatra figyelmeztessék mindazokat, akik elhanyagolják. Arra buzdítunk most benneteket, hogy minden tőletek telhetőt tegyetek meg a vallási nevelés előmozdítására hazátokban. Kétségtelen, a nehézségek nem hiányoznak a lelkipásztorkodásban; de ezek a nehézségek nem szolgálhatnak mentségül a tétlenség és a tehetetlenség 64
