Szolgálat 14. (1972)

Eszmék és események - Szemle a mai fiatalok között (S. M.)

Volkhard Spitzer lelkész azt vallja, hogy stílusuk nem olyan rajongó és emocionális, mint az amerikaiaké, de eszméik és céljaik rokonok. Németország, Svájc különböző városaiban kávéházak, klubhelyiségek, sőt önálló otthonok jelzik a mozgalom terjeszkedését. Különböző nyugatnémet városok középiskoláiban kis imaközösségek alakulnak, komoly programmal. — Akik a Jézus-fiatalokkal találkoznak, azokat mindig újból két dolog ragadja meg: boldog gyermekekre emlékeztető sugárzó vidámságuk, és az, hogy mindenki számára korlátlanul van idejük, energiájuk, odaadásuk. — Egy résztvevő írt nekünk az „Operation Mobilisation“ nevű, szintén amerikai eredetű mozgalomról. Mikor a Bibliában azt olvasták: „Menjetek és hirdessétek az evangéliumot az egész világon", útnak indultak, előbb Mexikóba, majd Európába. Ma Európa különböző országaiban kb. 3000 tagjuk van. Kongresszusokat rendeznek, kis kommúnákban élnek, jellegzetesen elkeresztelt házaikban (Happy Way, New Life) és toborozzák kortársaikat. Életmódjuk szigorú, nem isznak, nem dohányoznak, tisztán élnek. A Bibliát ők is szó szerint értelmezik. Kiadványaik sötéten egyházellenesek.

A Jézus-fiatalok európai irodalma szemlátomást gyarapszik. Igen ízléses külsejű válogatások jelentek meg németül újszövetségi idézetekből, apokrif forrásokkal és egyebekkel megtoldva.

Idézzük végül néhány felelős egyházi vezető véleményét róluk:

Kurt Scharf berlini ev. püspök: Úgy vagyok ezzel a mozgalommal, mint Pál apostol a filippii egyházközség irányzataival. Azt mondta: nem az számít, milyen indokokból hirdeti valaki Krisztust vagy hivatkozik rá, az a döntő, hogy Krisztust hirdetik (FII 1, 18). Erősen kellene keresnünk velük az érintkezést, gondunkba kellene venni őket, hogy bizonyos határjelenségeket, amelyeket aggasztónak és károsnak tartok, közösen megszüntessünk. A mozgalom formái változni fognak, változniok kell. De a magva maradjon meg. Nekünk, az Egyháznak meg kell hagynunk szabadságukat, de mégis szerető gonddal kell kísérnünk őket.

Döpfner bíboros, müncheni érsek: Nem kell-e gondolkodóba ejteni annak, hogy Jézus Krisztust kereső fiatalemberek a nagy keresztény közösségen kívül ütnek tanyát? Számunkra ez lelkiismereti kérdéssé válik: olyan fáradt lett kereszténységünk, hogy már a keresőnek sem vonzó? Talán mégis túlságosan gyakran kötöttünk kompromisszumot Krisztus és a jóllakott jóléti polgár között, és így elhomályosodott Jézus üzenetének világító ereje.

Heinrich Tenhumberg münsteri püspök: Az egyházat kritizáló mozzanatok sok vallásos mozgalomban megvannak, az Egyházon belül is. Elvileg üdvözölnünk kell őket. Némelyik kijelentés, amely ezekben a csoportokban az egyházak jelenlegi formája és egyházi tisztségviselők viselkedése ellen elhangzik, benyomásom szerint nem más, mint negatívan formulázott szerelmi vallomás az Egyház iránt.

Hans Otto Wölber hamburgi ev. püspök: Azt hiszem, szeretnünk kell — kritikus nyíltsággal — valamit, ami annyira a Biblián alapul és annyira számol Jézus Krisztus valóságával. Amikor valami szokatlan dolog történik, akkor mindig újra át kell gondolnunk addig alkalmazott mértékeinket. (A fentiekre nézve I. Kroll I. m.)

Daniélou bíboros (Figaro, 1972. ápr. 1.): E mozgalom Jézusa nem egy bizonyos politikai kereszténység szekularizált Jézusa. Vallásos alak marad és megőrzi a szakrális elemet, még ha nem is a hit Jézusa. A fiatalokban jelenleg a kollektív vallásos kifejeződés szüksége él. Különben ha valaki először az ember Jézussal találkozik,

83