Szolgálat 14. (1972)

Eszmék és események - Szemle a mai fiatalok között (S. M.)

hogy egy cseppet lassabban dolgozzunk, hát O. K.“ 1972-ben 100 000-es létszámú nemzetközi evangelizációs ifjúsági kongresszust terveznek. A „Children of God" (Isten gyermekei) az izraeli kibuzzimokra emlékeztető kolóniákban élnek (ma már 65 van a világ különböző részein). Európai munkájukat Amsterdamban a hajléktalanok menhelyén kezdték. A felsorolást még hosszan folytathatnánk. A mozgalom átcsap minden társadalmi rétegen, minden vallási közösségen. Melyek vallásosságuk fő jellemzői? Mindenekelőtt kétségtelen, hogy nagy többségüknek Jézus Krisztus nemcsak „nagyszerű haver“, vagy a testvériség mártírja, nemcsak „nagy ember“, „Superstar“, hanem természetfölötti lény, csodatévő, Isten, sorsuk irányítója, de főleg: személyes jóbarát. „Tegnap azt hittem, hogy Jézus Krisztus élt — valamikor. Ma tudom, hogy Jézus él. Ma. Itt van!“ A Bibliát isteni kinyilatkoztatásnak tartják, állandóan a zsebük­ben hordják és olvasgatják, egyénileg és közösen egyaránt, sőt a mozgalom „beltagjai“ naponta több órán át tanulmányozzák. Komoly veszély itt litera- lizmusuk: mindent szószerint értenek, különböztetés nélkül. A Jézussal való ismerkedés eredménye a „megtérés“, nem egyszer hirtelen, drámai módon. Sokaknál ezt a „megkeresztelkedés“ követi (alámerüléssel). Új életükben nem ismernek kábítószert, alkoholt (sokan nikotint sem), erkölcstelenséget. Tudnunk kell, hogy a mozgalom sok híve kerül ki a kábítószerek korábbi hajótöröttjeiből. Innen az első pillanatra furcsán ható jelszó: „Jézus a leg­jobb trip“ (a szó első jelentése „kirándulás", ma a kábítószerek kiváltotta elragadtatott állapotot jelenti). „Részegedjetek meg Jézustól!“ Mások sivár otthonélményükből menekülnek ide: „A fiúk tekintélyt, szeretetet és megér­tést keresnek — mindazt, ami otthon hiányzik. Jézus az nekik, ami az apjuk nem tudott lenni.“ Gyanakvásuk nem egyszer csak lassan oldódik: „Fél évre volt szükségem, míg elhittem, hogy ezek az emberek valóban szeretnek engem. Nem a két szép szememért, hanem önmagamért.“ Nem elgondolkod­tató-e annak a negyvenéves michigani egyetemi tanárnak a kijelentése, akivel a pünkösdista közösség „szokatlan“ szeretete éreztette meg először, hogy Krisztus több elvont, távoli, történelmi valóságnál: „Nagyon kevesen élnek úgy, mintha csakugyan lenne egy Isten, aki elküldte egyetlen fiát, hogy emberré legyen.“ Érzelmi telítettség, friss öröm és lelkesedés jellemzi őket. „Reggel, ami­kor felébredek, eláraszt az öröm, mert Jézusnak szolgálhatok. És ezt az örö­met tapasztalom nap mint nap mindnyájunkban.“ Van aki a telefonhívásra „helló“ helyett ezzel veszi fel a kagylót: „Jézus szeret téged!“ Ima-összejö­veteleik könnyen csapnak át a vallásos extázis jelenségeibe. Az imát nagyon komolyan veszik: nemcsak beszélnek Jézusról, hanem elsősorban Vele beszél­getnek. Dinamikájuk, apostoli buzgalmuk túláradó. Egyesek kiürítik a pomo-boltokat és vallásos irodalommal helyettesítik könyveiket. Ismeretlenekhez csatlakoz­nak az utcán, bankártól a bevásárló háziasszonyig, hogy „tanúskodjanak“ Jézusról. „Semmibe se kerül, csak az életedbe!“ (Mielőtt kiejtenénk a „nal­6 61

Next

/
Thumbnails
Contents