Szolgálat 14. (1972)

Eszmék és események - Szemle a mai fiatalok között (S. M.)

hogy egy cseppet lassabban dolgozzunk, hát O. K.“ 1972-ben 100 000-es létszámú nemzetközi evangelizációs ifjúsági kongresszust terveznek. A „Children of God" (Isten gyermekei) az izraeli kibuzzimokra emlékeztető kolóniákban élnek (ma már 65 van a világ különböző részein). Európai munkájukat Amsterdamban a hajléktalanok menhelyén kezdték. A felsorolást még hosszan folytathatnánk. A mozgalom átcsap minden társadalmi rétegen, minden vallási közösségen.

Melyek vallásosságuk fő jellemzői? Mindenekelőtt kétségtelen, hogy nagy többségüknek Jézus Krisztus nemcsak „nagyszerű haver“, vagy a testvériség mártírja, nemcsak „nagy ember“, „Superstar“, hanem természetfölötti lény, csodatévő, Isten, sorsuk irányítója, de főleg: személyes jóbarát. „Tegnap azt hittem, hogy Jézus Krisztus élt — valamikor. Ma tudom, hogy Jézus él. Ma. Itt van!“ A Bibliát isteni kinyilatkoztatásnak tartják, állandóan a zsebükben hordják és olvasgatják, egyénileg és közösen egyaránt, sőt a mozgalom „beltagjai“ naponta több órán át tanulmányozzák. Komoly veszély itt litera- lizmusuk: mindent szószerint értenek, különböztetés nélkül. A Jézussal való ismerkedés eredménye a „megtérés“, nem egyszer hirtelen, drámai módon. Sokaknál ezt a „megkeresztelkedés“ követi (alámerüléssel). Új életükben nem ismernek kábítószert, alkoholt (sokan nikotint sem), erkölcstelenséget. Tudnunk kell, hogy a mozgalom sok híve kerül ki a kábítószerek korábbi hajótöröttjeiből. Innen az első pillanatra furcsán ható jelszó: „Jézus a legjobb trip“ (a szó első jelentése „kirándulás", ma a kábítószerek kiváltotta elragadtatott állapotot jelenti). „Részegedjetek meg Jézustól!“ Mások sivár otthonélményükből menekülnek ide: „A fiúk tekintélyt, szeretetet és megértést keresnek — mindazt, ami otthon hiányzik. Jézus az nekik, ami az apjuk nem tudott lenni.“ Gyanakvásuk nem egyszer csak lassan oldódik: „Fél évre volt szükségem, míg elhittem, hogy ezek az emberek valóban szeretnek engem. Nem a két szép szememért, hanem önmagamért.“ Nem elgondolkodtató-e annak a negyvenéves michigani egyetemi tanárnak a kijelentése, akivel a pünkösdista közösség „szokatlan“ szeretete éreztette meg először, hogy Krisztus több elvont, távoli, történelmi valóságnál: „Nagyon kevesen élnek úgy, mintha csakugyan lenne egy Isten, aki elküldte egyetlen fiát, hogy emberré legyen.“

Érzelmi telítettség, friss öröm és lelkesedés jellemzi őket. „Reggel, amikor felébredek, eláraszt az öröm, mert Jézusnak szolgálhatok. És ezt az örömet tapasztalom nap mint nap mindnyájunkban.“ Van aki a telefonhívásra „helló“ helyett ezzel veszi fel a kagylót: „Jézus szeret téged!“ Ima-összejöveteleik könnyen csapnak át a vallásos extázis jelenségeibe. Az imát nagyon komolyan veszik: nemcsak beszélnek Jézusról, hanem elsősorban Vele beszélgetnek.

Dinamikájuk, apostoli buzgalmuk túláradó. Egyesek kiürítik a pomo-boltokat és vallásos irodalommal helyettesítik könyveiket. Ismeretlenekhez csatlakoznak az utcán, bankártól a bevásárló háziasszonyig, hogy „tanúskodjanak“ Jézusról. „Semmibe se kerül, csak az életedbe!“ (Mielőtt kiejtenénk a „nal6

61