Szolgálat 14. (1972)

Az egyház szava - A papi lelkiség (a teológiai bizottság dokumentumából)

hagyatkozás megtanítja, imádságban és önmagunk elfeledésében. Csak az ilyen istenismeret táplálhatja és világosíthatja meg a természetfölöttit kereső lelkeket. A papi hivatalban van egy pneumatikus elem, de azt is megköveteli, hogy gyakorlója „fölélessze“ (2Tim 1,6) „Isten ajándékát“.

A papnak Isten iránti teljes készsége magában foglalja az Egyház iránti, elvileg nem kevésbé spontán készséget is, hiszen annak szolgálatára kötelezte el magát. A püspök iránti engedelmessége teszi gyakorlati valósággá a megtestesült Igének való feltétlen odaadását. Szolgálatának gyakorlásába beleviheti, bele is kell vinnie lelkének és képzeletének minden erejét, alkotóképességét, ötletességét, de semmiképpen sem formálhat szorosan vett jogot magának erre vagy arra az apostoli módszerre, munkatérre, ember- csoportra. Nem szabad a siker szemszögéből sem értékelnie erőfeszítését, mert jól mondta Martin Buber: a siker nem az Isten neve. Sőt ellenkezőleg: munkájának külső sikertelensége, a belőle fakadó megaláztatás föltétele lehet az isteni kegyelem sokkal lényegesebb gyümölcsének. És láttuk, hogy a Krisztus papi szolgálatában való részvétel mindig osztozás az ő eszkatoló- gikus szenvedésében is.

2. Krisztus „egyszer áldozta föl magát, hogy sokaknak bűnét elvegye" (Zsid 9,28), s a bűnösökkel való azonosulása által mindenki testvére lett, hogy velük együtt jelenjék meg az Atya előtt (Zsid 2,10skk). Nekünk most már minden ember „a testvér, akiért a Krisztus meghalt“ (Róm 14,16; 1 Kor 8,11). A jó Pásztor példájára a papi szolgálat buzgalma az élet hasonló bevetését kívánja meg a rábízott lelkek szolgálatában. Példaképe ennek Pál élete, amelyet ő maga fogalmaz meg tanítás alakjában. Az Egyházat Krisztus vére már „megszerezte“ (Csel 20,28), de azért a közösségnek nem kevésbé szükséges és hatásos a szolga kockázatvállalása sem, és ez egészen a vérontásig mehet (Fii 2,17sk). Ennek oka a Krisztusnak és apostoli szolgáinak szenvedése közötti egység (Kol 1,24skk). Ennek a bevetésnek elsődleges formája természetesen az aktív munka, mindaddig, ameddig csak lehetséges (ne legyen benne „halálösztön“, „Todestrieb"), de állandó kísérője „Jézus halálának szenvedései“ (2 Kor 4,10): ez a föltétele annak, hogy az apostoli munkában megnyilvánuljon „Jézus élete“, és amint Krisztus nyájával egyesülve vezeti azt az Atya felé, éppenúgy az ő szolgája is juhaival való testvéri szolidaritásban tereli őket az Gr felé.

3. Jézus, megbízatásának kivitelezésében, a nép minden rétegével érintkezik: egyszerű emberekkel és műveltekkel, férfiakkal és nőkkel, rosszhírű- ekkel és köztiszteletben állókkal, világiakkal és papokkal; beszél tömegeknek, kis csoportoknak, és igen gyakran egyes embereknek. Alkalmazkodik szellemi képességeikhez, koruk vallási fogalmaihoz. Pál is „az Evangéliumért mindenkinek mindene" lesz (1 Kor 9,22skk). Az Egyház szolgáinak ma i®, mint mindig, ott kell megkeresniök az embereket, ahol vannak, szociológiai és szellemi értelemben egyaránt, és érthető nyelven, hozzáférhető maga73