Szolgálat 14. (1972)

Az egyház szava - Szent Ágoston a teremtésről

A természet minden szokásos folyamatának megvannak a természeti törvényei; így az élő szellemnek is, mely teremtmény, megvannak valamiképp a meghatározó törekvései, melyeket a rosszakarat sem léphet túl. S a testi világ elemeinek megvan a meghatározott erejük és minőségük, ami szerint képesek valamire, vagy nem képesek, lehet belőlük valami, vagy nem lehet. Belőlük, mint a dolgok őselveiből születik meg minden, veszi eredetét és lefolyását a maga idejében, éri el célját és elmúlását mindennemű lény. Innen van, hogy a búzamagból nem fejlődik bab, vagy a babból búza, vagy a marhából ember, vagy az emberből marha.

A természeti dolgok ezen működésén és folyamatán túl a Teremtőnek hatalmában áll mindebből mást is alkotni, mint amit eszmei mag- vaik szerint azok magukban hordoznak, de maga sem teheti velük azt, amit nem helyezett beléjük. Mert nem önkényes hatalommal, hanem a bölcsesség erejénél fogva mindenható, s azt alkotta minden dologból a maga idejében, amit megelőzően alkotott abban, hogy arra képes legyen.

Más tehát az egyik és a másik növény sárjadási módja; egyik életkor termékeny, a másik nem; az ember képes beszélni, a marha nem képes. Ezeknek és az ilyen dolgoknak az elvei nemcsak az Istenben vannak, hanem ő beleadta és beleteremtette azokat a teremtett dolgokba.

Hogy azután a földből kivágott, száraz, megdolgozott fa, gyökér, föld és víz híján hirtelen ki virágozzék és gyümölcsöt hozzon (Num 17,8), hogy a fiatalságában meddő nő öregkorában szüljön (Gén 17,11 és 21,2), hogy a szamár megszólaljon (Num 22,28), s más hasonlóhoz megadta ugyan az általa teremtett természetnek, hogy ilyenek is történhessenek velük (mivel maga sem tehetné meg, hogy olyan jöjjön belőlük létre, amit nem tűzött maga elé, hiszen önmagánál önmaga sem hatalmasabb). De ezt nem oly módon adta, hogy ilyennel bírjanak természetes működésükben, hanem azzal, hogy úgy teremtette őket, hogy természetük a hatalmasabb akaratnak annál többre is alá legyen rendelve.

De Gen. ad litt. IX. 17, 32.

Másvalami az okok belső és legfőbb sarkpontjairól megalkotni és kormányozni a teremtett világot, amit csak a teremtő Isten tehet meg. Más megint az általa juttatott erőkkel és képességekkel valami működést kívülről hozzávezetni valamihez, hogy ekkor vagy akkor, így vagy úgy menjen végbe az, ami teremtődik. Az ugyanis eredetileg és csíra- szerűen az elemeknek bizonyos szövedékében már meg volt teremtve, de csak az alkalmas idő elérkeztével lép elő. Mert amiként az anyák viselősek magzataikkal, úgy a világ viselős a születendő dolgok okaival.

70