Szolgálat 14. (1972)
Tanulmányok - Johannes Gründel: Szexualitás és kereszténység
ezt a kibontakozást. Ezzel szemben a dolgok természetével ellenkező, erkölcstelen magatartás gátlás és akadály az embernek magának, és embertársaival való viszonyában is. Az Egyház a múltban sem korlátozta az embert önkényesen erkölcsi követelményeivel; ha bizonyos szabályok ma elavultnak látszanak, ez azért van, mert az alapjukul szolgáló korábbi biológiai vagy antropológiai kijelentések nem érvényesek többé. A tisztaság mint a nemi erők rendjére és helyes formálására való alapvető készség. Az erkölcsteológia a „tisztaság“ kifejezéssel írja körül az ember benső készségét arra, hogy teljes igent mondjon nemiségére, a szexuális ösztönöket teljes személyi-társadalmi jellegükben elismerje, és az emberi élet egészébe értelemszerűen beépítse. Sajnos ez a szó — éppúgy, mint a „szüzesség“ — mai nyelvérzékünk számára elveszítette pozitív tartalmát. Bizonyos társadalmi és életbeli lekicsinyléssel „tiszta emberen" („fiatalemberen"!) többnyire a „falusi ártatlanságot" értik, akit a kinyílt szemű „városi" lóvátehet, — vagy az olyan lányt, aki valamiképpen „pártában maradt", és aztán mint „aggszűz“ nem tud helyesen kifejlődni. — Az ilyen torzképek az „ártatlanság, szemérem, tisztaság, szüzesség" kifejezéseknek kicsinylő értelmet adnak, úgyhogy a mai fiatalok számára először is új, elfogadható fogalmakat kellene keresni, hogy legalább részben fölismertessük velük a szemérem pozitív tartalmát. Indítványok pl.: „teljes odaadás Krisztusnak, tapintat, az intimszféra tisztelete, önuralom, belső és külső higiéné, emberméltóság és önmagunk tiszteletbentartása". A tisztaság mint erényes magatartás tehát semmiképpen sem puszta megtartóztatást, vagy rituális „tisztaságot" jelent, hanem törekvést a nemi erők helyes, az emberméltóságnak megfelelő alakítására és rendezésére, és ez nagyjelentőségű mind a személyiség kibontakozására, mind a közösség felépítésére nézve. A tisztaság célja: „képesség a sajátosan nemi téren való szeretetre és ezzel együtt a helyes házasságra; mert házasságra csak az képes, aki átfogó értelemben szeretni tud. Analóg módon áll ez a cölibátusra is, mert a hivatásos házasságnélküli élet ugyanúgy hívás az emberi közösségben folytatott szerető életre. Ezt a hivatást is csak az olyan ember töltheti be értelmesen, aki, akár férfi, akár nő, képes a szeretetre, mint .szeretetre képes* gyakorol szabad és hitelreméltó lemondást" (F. Böckle). Ha a nemiség a teljes emberség egyik összetevője, akkor nemcsak lebecsülése vagy tagadása végzetes, hanem éppenúgy minden eltúlzása és elszigetelése is, tehát az olyan emberkép, amely a biológiai-állati részt úgy kiemeli a szellemi-személyes rovására, hogy az embert végül is csupán szexuális lénynek tekinti. A nemi erők elszigetelt, csupán funkcionális értékrendje hamarosan ilyen következményekkel jár: az öncélú nemi gyönyör jogának követelése, az ösztön kívánta kielégülés szabad levezetése, a későbbi 19
