Szolgálat 13. (1972)
Eszmék és események - Orosz András jegyzeteiből és leveleiből
párizsi missziós papok „lakásairól“ Dak-To völgyében! Amikor P. Dujonnál éjszakáztam, felajánlotta nekem az „ágyát“ (bambuszgyékénnyel leterített deszka); ő maga a földön aludt. „Megszoktam — mondta nekem —, hat hónapig a kemény földön aludtam, mikor fogoly voltam . . . Nem akarok kijönni a gyakorlatból: sose tudja az ember!“ Még sok ilyen példát felsorolhatnék. Mindenki, aki megismeri a vietnami egyházat városon és falun, osztja a szaigoni érseknek, Msgr. Binhnek a bennszülött papságról mondott ítéletét: „Az utóbbi tíz hónapban azon fáradoztam, hogy végiglátogassam az érsekség kis és nagy plébániáit ... így képet alkothattam magamnak arról, hogyan élnek a papok a városokban és a legeldugottabb, legelhagyottabb falusi plébániákon. Mélységesen megrendültem. Hazudnak, akik azt állítják: a papok olyan állampolgárok, akik a népen kívül élnek, nem mennek a hívők közé, a megtiszteltetést és kényelmet szeretik, előnyben részesítik a városok luxusát, kerülik a munkát és a kellemetlenségeket, állásukat arra használják ki, hogy javakat halmozzanak fel maguknak és családjuknak, tétlenül élnek plébániájuk híveinek költségén . . . Aki ilyesmit állít, vegye magának a fáradságot, hogy saját szemével győződjék meg arról, amit én az utolsó tíz hónapban láttam ... És mégis: egyetlen pap sem panaszkodott. Ellenkezőleg, határozottan mondották nekem: Élve vagy halva, de híveim mellett maradok!“ OROSZ ANDRÁS JEGYZETEIBŐL ÉS LEVELEIBŐL Az jó, hogy hiszek az Istenben, — de az én hitem csak olyan, hogy magamnak sem lenne kedves, ha valaki csak így hinne bennem! Erőtlen az én hitem és nem ad életet. Olyan hit kellene, hogy a kedvemtől függetlenül mozgatna! A hitemet én nem a hegyek táncoltatására használnám, hanem hogy jobban nyomába szegődjem az élő Isten gondolkozásának. Én azt szeretném, hogy abban a hitben, amivel én számítok valakinek, abban a hitben legyen komoly szeretet is; valami olyan nagy találkozás a lelkemmel, ami tele van az élet örömével; valami nagy-nagy biztonság, — nem az a számítgató próbálkozás. Valami ilyesmit várhat tőlem az élő Isten! Ez aztán remek kapcsolattá bontakozna! Jó lenne! Átmegyek a kápolnába! Igen keveset tudok én megtenni az Úr Jézusnak egészen jól, amiről azt gondolhatná, hogy éppen így akartam. Meg itt vannak az Úr Jézus buktatói: rengeteg a megváltás terhe. Komoly bajokon nem tudok segíteni. Úgy hiszem, itt van a megoldás: ha szeretetem nincs, semmi vagyok, •» 71
