Szolgálat 13. (1972)

Eszmék és események - Papok a szegény Krisztus nyomában (Piero Gheddo)

Vietnam kiterjedt falvaiban és hegyes vidékein a lakosság szociális gondozása, nevelése és „védelme" gyakran kizárólag a katolikus pap vagy valamelyik egyházi szervezet kezében van (falun csak igen kevés a buddhista bonc). Sok pap mondta nekem: azért maradt a helyén, mert különben emberei követnék a városba és ott még több szükséget és nyomort szenvednének, mint falun.

A vietnami klérus szegénysége mélyen hatott rám. Szaigonban olyan papokat ismertem meg, akik mint nagy intézmények és intézetek vezetői a legnyomorúságosabb körülmények között dolgoztak, mert nincsenek helyiségek, nincs komfort és a csepp irodák túl vannak zsúfolva munkaeszközökkel és papírral. Példaként megemlíteném P. Nguyen-Dui-Vi irodáját, aki a „Sacerdos“ c. folyóiratnak, valamint a vietnami püspökkari konferencia nyomda- és tájékoztató központjának igazgatója. Irodája egyúttal a lakószobája is. Az egyik nagyobb katolikus városban él, amelyet az első vietnami püspökről, Nguyen-Ba-Tong-ról neveztek el. A kicsi helyiség mennyezetig tömve könyvekkel, hozzá a katolikus rádióprogram leadásaihoz szükséges magnószalagok, két magnetofon, filmtekercsek, kartotékszekrények, rádió, sokszorosítógép, írógép, személyi tárgyak és egy televízió — az ágy alatt („csak esténkint húzom elő, ha futtában megnézem a híradót“).

A kontumi egyházmegye egyháza a szó legigazabb értelmében a „szegények egyháza". Míg mi Európában mélyenszántó teológiai traktátusokat írunk az Egyház szegénységéről, itt Vietnamban (és a Harmadik Világ más országaiban is) a papok ténylegesen élik ezt a szegénységet, olyan fokban, amit mi el sem tudunk képzelni. P. Arnould Dak-To-ban él, állandó bombatámadások közepett, nagyon szegény hegyilakók közt, egy kb. 10x3 m-es szalma- és bambusznádkunyhóban, amely 3 helyiségre oszlik: az elsőben konyha és a misszionárius ágya; a másodikban egy asztal iratokkal, könyvekkel és asztalosszerszámokkal; a harmadikban a raktár. Az egész kunyhóban csak egyetlen (igazi bútordarab van, egy kis zárható szekrény, amelyben a misszionárius okmányokat és pénzt őriz. A többi „bútort“ ő maga készítette ládákból. A padló döngölt föld. Ugyanazt eszi, amit az ottani lakosok.

És P. Dujon hajléka Dak-Chu-ban? Még rosszabb, mint P. Arnouldé. Annak mégis csak van egy kis vakolt temploma. P. Dujonnak viszont csak egy szalmakunyhója van, annak kell betöltenie minden feladatot: nagyobbik fele templom, a kisebbik, bambuszfallal elválasztott rész lakószoba és munkahely. A csak néhány négyzetméter nagyságú helyiségben könyvek, munkaeszközök, orvosságok, az „ágy“, konyhafelszerelés és még sok más, amire a misszionáriusnak ezen a vidéken szüksége van, szegektől kezdve iskolakönyvekig. Igaz, P. Dujonnak megvan az a ritka szerencséje, hogy van egy petróleum hűtőszekrénye (errefelé ismerik ugyan a lökhajtásos repülőket, meg a legmodernebb bombákat, de a villanyáramot még nem).

És P. Chastenet meg P. Creten lakóhelye? Az utóbbi már több mint negyven éve van Vietnamban. Vége-hossza nem lenne, ha elkezdenék beszélni a

70