Szolgálat 13. (1972)
Tanulmányok - Béky Gellért: A lelkiség történetéből
kényén, szóval és cselekedettel egyaránt. így teszünk tanúságot az igazságról, s így osztjuk meg a többiekkel is a mennyei Atya szeretetének misztériumát. így a földkerekség minden emberében felébred majd a Szentlélek ajándékozta élénk reménység, hogy végül is bebocsátást nyerhetnek a tökéletes béke és boldogság honába, amelyet az Úr dicsősége ragyog be“ („Gaudium et spes“ 93). Béky Gellért A LELKISÉG TÖRTÉNETÉBŐL Teilhard de Chardin egyik művének címe: „La vision du passé“. Szerinte ui. az igazán új, a friss megújhodás sohasem erőszakos törés eredménye, hanem a múltban kell hogy gyökerezzék. Nem szakítás, hanem egészséges, autentikus fejlődés. „La vision du passé“: zseniális meglátás! A múlt mint a megújulás, a valódi fejlődés, a haladás legbiztosabb alapja és záloga. Egyáltalán nem múltért való rajongás (ezt átengedjük a romantikusoknak), nem is a jelen vak imádata, még csak nem is a jövő felé fordulás utópisztikus, naív hiedelme: hanem a múlt mint „vízió“, fény és ihlet, amely értelmet ad a jelennek, és irányt mutat a jövőnek. Alapjában véve biblikus igazság ez, a Szentírás egyik legnagyszerűbb víziója: a múlt sugara mint az ígéret záloga, a jövőbe vetett reménység fénylő csillaga . . . Aki nem ismeri népének múltját, vagy önmaga eddigi életét, az olyan, mint aki elvesztette emlékezőképességét. A keresztény sem tagadhatja meg büntetlenül a lelkiség immár kétezeréves múltját és változatos történelmét. Az okos ember, ha eltéved, nem megy vakon tovább, hanem megáll és gondolkozik. Ha ez sem segíti a helyes útra, akkor szerényen visszafordul, visszamegy oda, ahonnan elindult és újra betájolja magát. Ma sokszor vagyunk úgy, mint az útját tévesztett vándor: teológiában, lelkiségben, a hit ezernyiezer kérdésében. A krízisek kora komoly elmélyülésre, magunkbaszállásra int: álljunk meg, vizsgáljuk meg eddigi utainkat, vagy ha kell, menjünk vissza oda, ahonnan elindultunk. Nem a múltba való menekülésről van itt szó. Célunk nem a múltban való tétlen időzés, hanem a mielőbbi előrehaladás, a biztos célbajutás. Nem véletlen az, hogy az Egyház nehéz és veszélyes korokban szívesen megy vissza a keresztény ókorba, az apostolok korába jó tanácsért, vigasztalásért, ihletért, világosságért. Újra meg újra átkutatja a régi írásokat, mindenekelőtt az Isten könyvét és a nagy rendalapítók írásos vagy íratlan hagyatékát, hogy annál jobban megfelelhessen a jelenkor jogos követelményeinek. 43
