Szolgálat 13. (1972)

Tanulmányok - Nagy Ferenc: A keresztények erkölcsi hivatása

Krisztusban való elhivatottság. Emberi szemszögből nézve ugyan különbségeket, sőt ellenmondásokat látunk, és még a keresztény morálisnak az igazi humanizmus nevében való elvetését is. Isten és Krisztus szemszögéből azonban csak egyetlen hívás létezik, és annak különböző fokozatokon történő megválaszolása. Minden elbizakodottság nélkül, a valóságnak teljesen megfelelően állíthatjuk: nem a keresztényeknek van az összes emberrel közös általános emberi erkölcse, hanem a nem-keresztények és az istentagadók részesednek a keresztények erkölcsének egy részében Krisztusban, minden teremtmény Elsószülöttjében, aki az Egyháznak is Feje.

e) Nem lehet csodálkozni azon, hogy az életnek ilyen felfogását sokan képtelenségnek ítélik. Az emberiség ma atomenergiában, űrutazásban, politikai világhatalmakban, az emberi élet határtalan manipulálhatóságában, soha nem látott anyagi és kulturális fejlődésben gondolkodik; a keresztények pedig mindezt visszavezetik egyetlen sokat vitatott személyre, a názáreti Jézusra. Ugyancsak Jézus egyetemes és abszolút uralma alá helyezik az ember legszemélyesebb, legtitkosabb vágyait is. Nemhivő számára ez a világkép vagy őrültség, vagy legalábbis ésszel fel nem fogható.

Aki hisz, annak a szemében a világképpel együtt tágul Krisztus képe is, és a morális feladatok számával együtt nő a Krisztusból meríthető megoldások száma. A Krisztus-kép lényegében mégis ugyanaz marad, aminek már szent Pál megfogalmazta nagy krisztológiai szövegeiben. Egyikre már többször céloztunk; hozzá kapcsolhatjuk keresztény erkölcsi életünk megalapozását. Krisztus „a láthatatlan Isten Képmása, minden teremtmény Elsőszülöttje: benne teremtett mindent a mennyben és a földön . . .; mindent általa és érte teremtett; ő előbb van mindennél, és minden benne áll fönn. Ö ugyancsak a Testnek, az Egyháznak Feje; ő a Kezdet, Elsőszülött a holtak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben; úgy tetszett Istennek, hogy benne lakjék az egész Teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent, ami akár a földön, akár a mennyben van, azzal, hogy keresztjének vérével békességet szerzett mindennek“ (Kol 1,15-20). A keresztény élet és cselekvés összfoglalata tehát minden teremtmények Elsőszülöttje és egyben a megholtaknak és új életre feltámadottaknak Elsőszülöttje, az „Elsőszülött sok testvér között“ (Róm 8,29).

„Az Isten Igéje, aki által minden lett, maga testté lett, hogy így tökéletes emberként üdvözítsen mindenkit, és magában mint főben egyesítsen mindent. Az Úr a történelem végcélja, ö az a pont, amelybe beletorkollanak a történelem és a civilizáció vágyai, ő az emberiség középpontja, minden szív örömének és óhajainak teljessége. Az Atya feltámasztotta a halottak közül, megdicsőítette és jobbjára ültette, s megtette élők és holtak bírájának. Lelkében kelünk életre s egyesülünk, és így vándorlunk a történelem beteljesedése felé, amely tökéletes összhangban van szeretete tervével: Krisztusban mint főben foglaljon össze mindent, ami mennyben és földön van (Ef 1,10)“ („Gaudium et spes“ 45).

39