Szolgálat 13. (1972)
Tanulmányok - Thomas Merton: A szemlélődés magvaiból
se merje hát gyűlölni vagy megvetni azt a testet, amelyet Istentől kapott bizományba, és senki se merészkedjék visszaélni ezzel a testtel. Ne szent- ségtelenítse meg saját természetes egységét azzal, hogy megosztja magát: lélek a testtel szemben, mintha a lélek jó lenne, a test pedig rossz. Lélek és test egy egységként létezik a rejtett, benső személy valóságában. Ha a kettő elválik egymástól, nincs szó többé személyről, élő, létező, Isten képére és hasonlatosságára alkotott valóságról. Test és lélek „házassága“ egy személyben azoknak a dolgoknak egyike, amelyek Isten képére formálják az embert; és amit Isten egybekötött, azt senki emberfia — épségének kára nélkül — el nem választhatja. Egyformán hamis akár a lelket, akár a testet kezelni úgy, mintha az volna a „teljes én“. Az első hiba elkövetői angelizmussal vétkeznek. A másodikéi alul maradnak az emberi természet istenkijelölte szintjén. (Könnyű lenne azt a címkét ragasztani rájuk, hogy állatian élnek; de ez nem mindig igaz.) Sok tiszteletreméltó, sőt hagyományosan erkölcsös ember számára az élet egyedüli valósága a testük és annak a „dolgokkal" való viszonya. Életüket az öt érzék határain belülre korlátozták. Énjük az érzéki tapasztalatra alapult következetes illúzió és semmi más. Ezek számára a test hamisság és csalódás forrása lesz: de ez nem a test hibája. Hanem a személyé, aki beleegyezik az illúzióba, öncsalásban találja biztonságát és nem akar felelni Isten titkos hívására. Mert ez a hang szólongatja: vállalja a kockázatot, merészkedjék ki hitével öt érzékének biztonságot nyújtó, oltalmazó határai közül. A dolgok a maguk valóságában A fa mindenekelőtt azzal dicsőíti meg Istent, hogy fa. Mert ha az, aminek Isten szánja, azzal engedelmeskedik Neki. Mondhatnánk, „beleegyezik“ teremtő szeretetébe. Egy eszmét juttat kifejezésre, amely Istenben van. Ami pedig Istenben van, az nem különbözik Isten lényegétől; ennélfogva a fa azzal utánozza Istent, hogy fa. Minél inkább hasonlít a fa önmagához, annál inkább hasonlít Őhozzá. Ha valami más próbálna lenni, aminek sohasem volt szánva, akkor kevésbé hasonlítana Istenhez, és ezért kevésbé dicsőítené meg Öt. Nincs két pontosan egyforma teremtett dolog. És egyéni mivoltuk nem tökéletlenség. Ellenkezőleg: minden teremtett dolog tökéletessége nemcsak abban van, hogy egy elvont típusnak felel meg, hanem méginkább sajátmagával való egyedi azonosságában. Ez a fa itt azzal dicsőíti meg Istent, ha gyökerei szétágaznak a földben, ágai felnyúlnak a levegőbe, a fénybe, úgy, ahogyan egyetlen más fáé sem őelőtte, és utána sem. El lehet-e képzelni, hogy a világon minden egyedi teremtmény csak tökéletlen kísérlet egy eszményi típus megvalósítására,1 de ezt a Teremtőnek sohasem sikerült egészen létrehoznia a földön? Ha így van, akkor nem dicsőítik meg Öt, hanem azt hirdetik, hogy nem tökéletes Teremtő. 32
