Szolgálat 13. (1972)

Tanulmányok - Weissmahr Béla: Beszélgetés a csodáról

de a szó teljes értelmében csodaként csak annak számára jelenik meg, aki megértette az Istenre vonatkozó utalást.

Sz: Tehát egyfelől azt állítjuk, hogy Istennek evilági szabad működése mindenkinek hozzáférhető valóság, másfelől mégis csak ott beszélünk csodáról, ahol ezt valaki valóban észreveszi. Nincs itt ellentmondás?

W: Nincs. Hiszen hogy micsoda egy dolog önmagában, végső valóságában, az nem a mi megismerésünktől függ. De előfordulhat, hogy bizonyos fajta valóságokhoz csak a hit megismerésével tudunk hozzáférni. A hitet persze itt nem úgy kell felfognunk, mint a „természetes“ megismerés ellentétét. A hit az ember megismerőképességének végső, önmagát (Isten kegyelme által) felülmúló mélységdimenziója. És ez — minthogy hivatásunk a személyi közösség Istennel — csíraszerűen adva van az ember természetében, következőleg minden személyes jellegű megismerő aktusában. Ezt a csírát aztán vagy kifejlesztjük, vagy nem (vö. Mt 13). De még azt is hozzátenném: az ember csak a kifejezett megismerés terén tud indifferens magatartást tanúsítani Isten Iránt, a személyes állásfoglalás területén nem. Ez azért lehetetlen, mert Isten nemcsak „kívülről“ működik az ember „körül“, hanem „belülről" is, benne magában.

Sz: Nem mehetünk most bele exegetikai kérdésekbe, mégis jó lenne egy utalás arra: mi következik a csoda ilyen felfogásából ezen a téren?

W: Ha a most kifejtett elvek alapján igazoljuk azt, hogy a fizikai világban valóban történhetnek csodák, akkor egyrészt az exegétáknak vagy a hívőknek nem kell attól tartaniok, hogy olyasmit kötelesek vallani, amit a mai ember nem tud elfogadni. Másrészt ha a fizikai világban a csoda lehetősége elvileg biztosított, akkor — sarkítva beszélek — a hit számára eléggé közömbös, hogy bizonyos bibliai csodáról szóló bibliai elbeszélések esetleg irodalmi alkotások. Ugyanakkor igen valószínűtlenné válik — ez a legkevesebb, amit mondhatunk —, hogy Krisztusnak az evangéliumokban előadott összes csodái csupán kitalált események. Mert a hivő meggyőződése, hogy isten mint a világ szuverén ura tud működni a világban és ezáltal ellenállhatatlanul meg tudja valósítani üdvözítő tervét, nem mítosz, hanem valóság.

Az itt nagy vonalakban felvázolt elmélet — mert hangsúlyozom, csak elméletről van szó — nem ad ugyan számunkra egyértelmű interpretációs normát, amelynek segítségével pontosan meg tudnók állapítani, a tények ismeretétől függetlenül, hogy mi az, amit Isten az evilági okokon keresztül működve létre tud hozni. De rámutat arra, hogy ez mindenesetre sokkal több, mint amivel általában számolunk.

28