Szolgálat 13. (1972)
Tanulmányok - Weissmahr Béla: Beszélgetés a csodáról
mintha az Isten arra kényszerülne, hogy mintegy utólag javítson a világ gépezetén és pótolja azt, amire evilági erők nem képesek. W: A kifejezést valóban nagyon könnyen félre lehet érteni, ezért meg kell magyaráznunk. Annál is inkább, mert a középkor óta egészen a legújabb időkig a teológusok is úgy gondolták, hogy a csodát Isten evilági okság közreműködése nélkül, mintegy annak szerepét átvéve hozza létre. Ez az elgondolás azonban nemcsak a természettudományos gondolkodás alapvető követelményével, az immanens okság elvével ellenkezik, hanem veszélyezteti az Isten transzcendenciáját, világfölöttiségét is. Ha ui. léteznék a világban akárcsak egyetlen egy olyan isteni hatás is, amelyet nem evilági okság, azaz a teremtmény saját erejének működése közvetítene, ez azt jelentené, hogy Isten mint evilági ok működik, mivel az általa létrehozott eredmény összemérhető az evilági okság eredményével. Paul Tillich helyesen mutat rá arra, hogy ez az állítás Istenből akarva-akaratlanul bálványt csinál, mivel az abszolútumot a teremtmény szintjére alacsonyítja le. Sz: De ha ebben az értelemben nem beszélhetünk arról, hogy Isten belenyúl a világ folyásába, van-e még egyáltalán mód arra, hogy ennek a kifejezésnek elfogadható értelmet adjunk? W: Pontosan erről van szó. Ez a kérdés áll a csodára vonatkozó jelenlegi teológiai bizonytalanság hátterében. Mert a mai ember — beleértve a mai teológust is — feltétlen érvényűnek tartja az immanens okság elvét; úgy gondolom, jogosan. Ezért aztán a teológusok közül is sokan hajlamosak arra, hogy ezt a kifejezést: „Isten személyesen belenyúl a világba“, mint mitikus beszédet értelmezzék, és legfeljebb azt hajlandók elismerni, hogy Isten az embert egyedi egzisztenciájában, belső világán keresztül képes befolyásolni. De ez véleményem szerint egyértelmű a személyes és gondviselő Isten fogalmának feladásával. Sz: Feltétlen érvényűnek tartja az immanens okság elvét? Ez meglep, mert általában ennek az elvnek alapján állítja a materialista világnézet, hogy nincs Isten. W: Ezt csak azért teheti, mivel félreérti mind az elvet, mind az isteni működés mivoltát. Az immanens okság elve, amely szerint minden evilági eseménynek evilági oka kell hogy legyen, igaz pozitív értelemben, vagyis amennyiben állítja az immanens okság szükségszerűségét. De ebből nem következik az, hogy az evilági ok teljesen kielégítő magyarázat lenne, nem szabad tehát úgy értelmeznünk az elvet, mintha az eseményeknek csak evilági okuk lenne. Persze sok ember úgy képzeli el a dolgot, mintha a transzcendens isteni okság és az evilági okság kizárná egymást. Erről szó sincs. Épp ellenkezőleg: az Isten működésének a világban a teremtmény saját működése az eredménye. És minél inkább működik az Isten, annál inkább működik a teremtmény maga. , Sz: De ha ez így van, akkor tényleg nehéz megérteni, milyen értelemben beszélhetünk arról, hogy Isten „belenyúl a világba“. Mert a mondottakból az 24
