Szolgálat 13. (1972)

Tanulmányok - Nemeshegyi Péter: Mi a kegyelem?

Egy rövid cikk keretében ez természetesen lehetetlen. Csak egy-két pontot emelünk ki.

A kegyelemtan terén a görög szentatyák „megistenülés“ (theopoiesis, theosis)-tana rendkívül fontos. „Az Isten Fia azért lett ember fiává, hogy az emberek fiai Isten fiaivá legyenek“ — mondják a szentatyák szüntelen. Ha csak teremtett „kegyelmeket“ kapnánk, nem részesülhetnénk „Isten természetében“ (2 Pét 1,4). Maga a Szentlélek, aki valóságos Isten, válik eggyé lelkünk mélyével: úgy mélyed szívünkbe, mint pecsét a viaszba, és így alakítja ki bennünk az Isten képmását (Alexandriai Cyrill).

A latin szentatyák főképp a kegyelem személyes vonatkozásait taglalják: az Isten ingyenes szeretete választ ki bennünket, és maga a Szentlélek jelenléte bennünk az „új törvény“, amely akaratunkat a szeretet örömére ébreszti (Ágoston). Szeretetének lángjával gyújtja lángra Isten szívünket, hogy mi is szeressük őt és mindazt, amit ő szeret (Leó).

A középkori teológusok dolgozták ki a kegyelem természetfölöttiségéről szóló tant: világos ez a természetfölöttiség a kegyelmi élet célpontjából, amely nem más, mint Isten „közvetlen szemlélete“, vagyis részesedés abban az ismeretben és szeretetben, amely csupán a Szentháromság sajátja. E közvetlen egység az Istennel meghalad minden teremtményi képességet és jogot, és mégis csak általa teljesedik be az ember legmélyebb vágya. Az Isten benső, természetfölötti adományai képesítik az embert arra, hogy már ez életben, tudva és akarva, vándoroljon örök célja felé.

Az egyoldalú protestáns kegyelemfelfogás által okozott viták hosszú időre egyoldalúvá tették a katolikus kegyelemtant is; csak az utolsó évtizedekben sikerült ismét helyreállítani az egyensúlyt. Ma a katolikus és protestáns kegyelemtan kezd egymásra találni; remélhető, hogy nemsokára e ponton nem lesz már közöttünk lényeges ellentét.

A modern katolikus kegyelemtan hangsúlyozza a kegyelem személyes vonatkozásait az Istenben (Isten kegyessége és irgalma) és mibennünk (kegyelmi élet, mint hit, bizalom, szeretet); egyben nagy súlyt fektet a kegyelem szentháromsági lényegének kiemelésére: a Fiú és a Szentlélek isteni eredete fejeződik ki a Fiú és a Szentlélek küldetésében: Fiát és Fiának Lelkét küldte hozzánk az Atya, hogy mi a Szentiélekben a Fiú által hozzákapcsolódhassunk az Atyához. A teremtési rend az „egy istenség“ műve (causa efficiens); a természetfölötti rend a Szentháromság életében való közvetlen részesülés (causa quasi-formalis). A hittudósok feladata kutatni, hogy miképpen lesz valóságosan maga a feltámadott Krisztus lényünk központja és maga a Szentlélek szeretetünk immanens kútfeje. A kegyelmi rend a világ krisztusi rendje. És ez a rend minden embert átfog: „Hinnünk kell, hogy a Szentlélek, az Isten által ismert módokon, minden embernek lehetőséget ad arra, hogy Krisztus húsvéti misztériumával eggyé legyen" (II. Vat. Zsinat, „Az Egyház a mai világban“ 22). Krisztus Lelkének jelenléte átformálja az ember pszichológiáját: alapvető állásfoglalása (optio funda22