Szolgálat 13. (1972)

Tanulmányok - Karl Rahner: Tudományos világkép és vallás

amit mint keresztényeknek mondanunk kell, sőt talán éppen a döntő dolgot nem. Hiszen a kereszténység nemcsak a névtelen Isten hallgatag tisztelete: Isten hírnöke ő, Istentől jövő szó, Istenről szóló egyes, fogalmilag tagolt mondatok sora, s ugyanakkor történelem is, intézmény, tekintély, parancs, sokoldalú vallási gyakorlat. Ezen a téren természetesen könnyebben elgondolhatok és gyakrabban elő is fordultak látszólagos ellentmondások és összeütközések a modern tudományos világkép és a vallás között, mint ha csak valami elvont, pusztán metafizikus istenhit és a mai világkép viszonyáról lenne szó. Mert Isten szava akármennyire is az a szó, amit Isten mond, akármennyire is létünk olyan pontját érinti, amely megelőzi a világgal való tapasztalati találkozásunk tudományos tagolását, tehát akármennyire is felfoghatatlan a világkép felől — mégis csak emberi fogalmak és szavak köntösében hangzik el isteni igazsága. Ezek pedig nem csupán metafizikus-időtlen eredetűek, mint metafizikai, világkép-előtti tudásunkat részletező fogalmaink. Egyrészük valóságosan függ a világképtől. Az ember aposteriori tapasztalati birodalmából vett képzetekkel dolgoznak, és ezért elkerülhetetlenül nagyobb az érintkezési és súrlódási felületük a mindenkori világképpel, mint a tisztán metafizikai teológia emelkedett, de egyben persze nagyon elvont fogalmainak. (Bár természetesen ez az utóbbi sem boldogulhat soha képi természetű, szemléletes konkretizálás nélkül.) Nevezzünk meg néhány példát, hangsúlyozva a köztük levő mélyreható minőségi különbséget: beszélünk a kinyilatkoztatás teológiájában Isten „fiáról“, isteni nemzésről, Isten haragjáról, kiengesztelő- désről, a mennyről, Isten leszállásáról és fölmeneteléről, a túlvilági lét időtartamáról, a kegyelem „beöntéséről“, két természet egyesüléséről, a kenyér átváltozó szubsztanciájáról, a szentségek kauzalitásáról, a teológiai erények beöntött habitusáról, három személyről és egy természetről az Istenben, és még sok minden másról. Mindebben magának Istennek kinyilatkoztató szava — emberi nyelven szólva; hogy is tehetné másképp? — fejezi ki, amit el akar mondani nekünk saját valóságáról és velünk való könyörületes tetteiről. Mint mondottuk, itt a mai világkép felől nagyobb nehézségekbe ütközünk a hitigazságok megfogalmazásában, mint mikor csupán az Isten létére vonatkozó tudásról van szó.

Természetesen nem szándékunk itt fundamentálteológiai előadást tartani arról: lehetséges-e, és mennyiben történt meg a személyes, az élő Isten igéjének kinyilatkoztatása Jézus Krisztusban. Nem szükséges itt részleteznünk azokat a közismert feszültségeket sem, amelyek az elmúlt századokban a katolikus hittani tanítás és a modern természettudomány viszonyát terhelték meg: Kopernikus rendszerének, a világ korának, az ember testére alkalmazott leszármazástannak a kérdése, és hasonlók. Az ilyen kérdésekben azóta már eloszlott a két fórum közötti ellentmondás látszata, és ma már csak módszertani érdekűek, amennyiben óvnak a kölcsönös határáthágástól. Csupán arra szorítkozunk, hogy az előbb jelzett alapvető nehézséghez fűzzünk néhány megjegyzést.

11