Szolgálat 12. (1971)

Eszmék és események - Maximilian Kolbe (Karol Wojtyla érsek)

püspök mondott horvát misét és beszédet; tipikus népszónok, a Mária- tisztelet jelentőségéről és Jugoszlávia máriás népéről tartott remek buzdítást. Utána következtek az „apróbb“ misék. Az éjszaka folyamán a domboldalon órákig tartó fáklyás körmenet volt. Állandóan özönlöttek a zarándokcsoportok. Az egész domboldal szinte lángolt. Felejthetetlen látvány volt, és a nép áhítata szinte megdöbbentő. Délelőtt 10 órakor volt a befejező ünnepi mise. 42 püspök és 170 pap koncelebrációjával Seper delegátus mondta; rajta kívül még Kuharic zágrábi és Pogacnik szlovén érsek is tartott beszédet. Két órahosszat tartott, közben az égető augusztusi nap javában tűzött a celebránsokra. Utána bekapcsolták a rádiót. A Szentatya vasárnap déli beszédét lehetett olaszul hallani, amelynek folyamán üdvözölte a kongresszusra összegyűlt hűséges népet.

SZ: Még egy kérdés. A Mária-kongresszus témája a Mária-tisztelet időszerűsége volt. Mi az egyéni véleményük erről a kérdésről, és miben látják ezeknek az összejöveteleknek a jelentőségét?

P. BÉKÉSI: Talán megint kaptunk egy bizonyítékot arra, hogy függ össze a lex orandi és a lex credendi. Jugoszláviában minden katolikus, akármilyen nemzetiségű is, nagy Mária-tisztelő. Talán sehol a világon nem mondják akkora tömegek az Úrangyalát a harangszóra reggel-délben-este, mint itt. Búcsújáró nép, tele van az ország is kegyhelyekkel, és mostanában már — a tetemes költséget vállalva — külföldre is járnak. Nem érdekes, hogy ugyanaz a réteg őrizte meg a hitet is — sokszor nem könnyű megpróbáltatások között —, amelyik a máriás áhítatot? Az is világos, hogy a „hit évének“ célja: visszatérni Istenhez. Istenhez az út Jézus Krisztus, ő pedig Márián keresztül jött. Semmi kétség: az egyszerű nép áhítata nagyon pontos dogmatikai alapon áll. P. BÓDAY: Nagy dolog volt az is, hogy Mária tisztelete az egész világról összehozta ide az embereket. Úgy érzem, mindnyájan megsejtettük a titkot, amit Mária jelent: a megbékélést, egymásra találást a közös anya szereteté- ben.

MAXIMILIAN KOLBE

1971. okt. 17-én olyasvalakit avatnak boldoggá, akinek élete és halála a leghatározottabb időszerűséggel íródik bele korunk történetébe.

Maximilian Kolbe franciskánus szerzetes egy ismeretlen családapáért szabadon elvállalt és szeretettel fogadott áldozatával keltette föl az egész világ érdeklődését. Ezt az embert kilenc másik fogollyal együtt éhhalálra ítélték, megtorlásul egy megszököttért. A neve Gajowniczek. Most Rómában van és résztvesz majd annak megdicsőítésében, akinek köszönheti, hogy túlélte a koncentráció poklát. 1971 Nagyboldogasszony vigíliáján még csak

78