Szolgálat 12. (1971)

Az egyház szava - A harmadik püspöki szinodus (Szabó Ferenc)

Nem hiába emeltük ki éppen a 8. tételt Höffner bíboros relációjából. Az első téma tárgyalása során ugyanis főleg a cölibátus kérdésére összpontosult a vita. Több felszólaló ezt kifogásolta is és sürgette azt, hogy a papság más fontos kérdéseit se hanyagolják el. A doktrinális részhez kapcsolódó felszólalásokban nagyjából két tendenciát figyelhetünk meg. Az egyik ragaszkodott a hagyományos látásmódhoz, úgy, ahogy ez a szinodusi szkémában is tükröződött. Ezt képviselte pl. Heenan (Anglia), Wyszinski (Lengyel- ország), Zoungrana (Felső-Volta) bíboros, vagy Msgr. Nsubuga (Uganda), Stratiew (Bulgária) püspök. A másik tendencia viszont azt sürgette, hogy a hagyományos látásmódot meg kell újítani. Itt említjük meg P. Lécuyer nevét (a szerzeteselöljárók nevében szólalt fel), továbbá Alfrink (Hollandia), Döpfner (Németo.) bíborost, Msgr. Schmitt (Franciao.) püspököt és Méouchi maronita pátriárkát. Ez utóbbi szerint pl. a szinodusi szkéma még a zsinatelőtti teológiát tükrözi. Külön ki kell emelni Paul Grégoire Montreal-i érsek felszólalását (egyébként Suenens belga bíborosérsek is egyetértett vele). Szerinte teljesen erőltetett a teológiai és gyakorlati kérdések szétválasztása a témában. A papok és a papjelöltek nem elvont tételeket várnak, hanem azt, hogy megoldják konkrét, az élethelyzetekből felmerült, szorongató kérdéseiket. Éppen az új helyzetek, a változó világ kérdőjelezi meg a régi elvont megfogalmazásokat, a klasszikus papi képet.

De mindkét irány lényegében megegyezett egy pontban: kétségtelen, hogy a papság válságban van. És mindkettő hangsúlyozta, hogy keresni kell a válság megoldásának módozatait. A mai válság okait keresve egyesek a hit válságára, ill. az imádság és az önmegtagadás hiányára utaltak; mások inkább a megváltozott társadalmi-kulturális helyzettel magyarázták, a szekularizációval természetszerűen együttjáró jelenségként kezelték a krízist. Sokan kitértek már itt a doktrinális résznél a cölibátus kérdésére, legtöbben azért, hogy a hagyományos diszciplína megőrzését javasolják. (Pl. Wojtyla és Zoungrana bíboros, Arinze nigériai, Kuharic jugoszláv, Cahill ausztráliai érsek). A nős papságot csak három keleti szertartású atya vette határozottan védelmébe: Méouchi maronita és V. Maximosz Hakim melkita pátriárka, valamint Hermaniuk winnipegi (Kanada) ukrán metropolita. A papság krízisét elemezve P. Arrupe, a jezsuiták rendfőnöke feltűnően optimista hangot ütött meg: „A válság mindig olyan eseményekből születik, amelyek jelek, valamit mondani akarnak. A mai válságon keresztül is Isten szól hozzánk. A krízis súlyossága éppen azt jelzi, hogy Isten közelebb van hozzánk, szólít valamennyiünket, hogy közreműködjünk kegyelmével. A nehézségek között ne veszítsük el a bátorságot, reméljünk: Isten velünk van!“

A papság gyakorlati kérdéseiről szóló beszámolót október 8-án olvasta fel Tarancón bíboros. Ez a reláció megváltoztatta a légkört. A relátor nagy tapsot kapott világos és konkrét összefoglalójáért, amely — eltérően a szinodusi szkémától — a leglényegesebb kérdésekre összpontosította a figyelmet. Hat

5

65