Szolgálat 12. (1971)
Tanulmányok - Boros László: Közöttünk lakozott
amennyire „szolgálunk“ neki. örömet osztogatva tapasztaljuk meg az örömet! így tehát a testvérnek tett mindennapos egyszerű szolgálat az igazi boldogság feltétele. „Karácsony logikája“ kikerülhetetlen: csak az odaadásban éljük át az örömöt. Ez a szolgálaton túl lemondást is jelent. A lemondásban, önmagából való kivetkőzésben valósult meg karácsony: Isten emberré levése. Isten mindent odaadott értünk. A pillanattól és annak szeszélyétől független odaadásban igazolódik a keresztény élet is: „Arról ismertük meg a szere- tetet, hogy életét adta értünk." Tehát nekünk is oda kell adnunk életünket testvéreinkért. Nem az önmagát odaadó élet lenne-e bizonysága annak, hogy Isten jelen van a világban, hogy hatalma van emberszívünkön? Ha néha úgy gondoljuk, imádkozni sem tudunk már, akkor legalább egy kicsivel több örömöt kellene vinnünk a világba. Ez lenne talán a legkeresztényibb imádságunk. Tanúságtétel Isten emberré léteiéről: életté vált karácsony! így tehát kereszténységünk egyik életeleme az alapvető optimizmus, „ a boldogság ízlelése“. Az öröm nem „terméke“ vagy „kísérőjelensége“ a kereszténységnek. A keresztény ember egész valóját meghatározza: mint remény, mint mindent magához igazító alaphang, mint egy várva-várt nap hajnalpírja. Vagyis eszerint a keresztény módon átélt karácsony követelménye ez lenne: Száműzzük lelkűnkből legalább mára a sötét szomorúságot. Az semmire sem jó. Elmegy a lényeg mellett. Kereszténynek lenni azt is jelenti, hogy az élet minden helyzetében, a legnehezebben is, tanúságtevő erővel éljük az örvendező függetlenséget. Ez a karácsonyi öröm világalakító erő. Egy kis reményt, egy kicsivel több erőt szeretne adni a testvérnek. Isten emberré válása óta tudjuk: „Amit legkisebbik testvéremnek tettetek, nekem tettétek.“ Mindenütt, ahol a testvér szükségét felismerik és a szükséget szenvedőt felkarolják, már kereszténység van, karácsony a világon. A felebaráti szeretettel szemben minden más mégoly hasznos vagy fönséges tett is másodlagos, másodrendű marad. A felebaráti szeretetben — Krisztusnak a Máté-evangéliumban megörökített, az ítéletről szóló beszéde szerint — már istenszeretet valósul meg. Ez a karácsony alapvető és felülmúlhatatlan eseménye. Ennek a gyermeknek az élete, aki ma megszületett értünk, hogy tört valónkat igaz emberségre vezesse, egyetlen hűséges, csendes szolgálat volt. Mindvégig — és ez a vég a kereszten következett be — csak vigaszt, nyugalmat és békét osztott az Istenember. Az angyal szava — az örömre való felhívás — tehát szabadulás és elkötelezés egyszerre. Valaki, aki Szibériában sok évet töltött koncentrációs táborban, leírt egy olyan mondatot, amely összefoglalja „karácsonyi magatartásunkat": „Kerestem Istenemet és visszavonult előlem. Kerestem a lelkemet és nem találtam. Kerestem a testvéremet, és megtaláltam mind a hármat.“ A karácsony angyala örömet hirdetett. Ezt ajándékozni egy egész éven át: ez lenne a karácsony! * * « 55
