Szolgálat 12. (1971)
Tanulmányok - Gyermekek és felnőttek a bűnbánat szentsége előtt (-r -a; Szinérváry K. András)
Néhány évvel ezelőtt, abban a városban, ahol élek, egy emberbaráti csoport alakult „szamaritánusok“ néven. A tagok feladata, hogy telefonon lelki vigasztalásban részesítsék és tanáccsal lássák el a hozzájuk fordulókat. A telefonszámot a napisajtó állandóan hirdeti, és statisztikájuk szerint figyelemreméltó eredményt érnek el. Egyik konferenciájukon én is résztvettem. Egy metodista lelkész váratlanul fölvetette: vajon a sok telefonáló kapott-e eredményes és hosszantartó vigasztalást? A sok száz közül hány tért vissza a normális életbe? Tud-e a szamaritánus társaság annyit nyújtani, mint egy római katolikus pap a gyóntatószékben? A lelkész talán nem is tudta, hogy utolsó kérdésével milyen éles vitát indított el. Kiderült, hogy a jelenlevők között én vagyok az egyetlen katolikus, és így valamennyien felém fordultak. Tisztázódott, hogy a szamaritánusok amolyan lelki klinika a nemkatolikusok számára, a gyónás előnyei és hátrányai nélkül. „Hátrány“ volt szerintük, hogy a gyónónak egy idegen ember előtt be kell vallania bűneit, ők viszont telefonon keresztül nyújtanak vigasztalást, s így a segítséget kérő nem kényszerül szemtől-szembe megalázni magát. „Előny“ pedig az, hogy aki hisz a gyónásban, hiszi azt, hogy megszabadult bűneitől. — Megpróbáltam megmagyarázni, hogy a pap a gyóntatószékben nem bíró, aki dorgál, fenyeget, büntetést szab ki, hanem a megbocsátó Isten eszköze. Az ő lelki klinikájukból nagyon sok haszna lehet a hozzájuk fordulóknak. De tartós eredményt csak úgy tudnak elérni, ha a bajbakerülteket az első segély nyújtása után saját felekezetűk lelkipásztorához küldik, — ahogyan a bibliai irgalmas szamaritánus is olyan helyre vitte betegét, ahol gondos ápolásban részesülhetett. Mindenesetre ez a szervezet is bizonyítéka, hogy a gyónás mint lelki orvosság nélkülözhetetlen a mai emberek között is. Mikor hazafelé indultam, egyikük csatlakozott hozzám és az utcán is kísért, szótlanul. Végül halkan megkérdezte: — Meg tudná nekem adni annak a szerzetesnek a nevét és címét, aki a gyóntatószéken kívül is gyóntat? Szó nélkül ráírtam egy papírra a nevet és címet, és átadtam neki. Aztán elváltunk. Este nyolc óra volt. A lámpafénynél láttam, hogy a monostor felé vette útját. Isten kegyelmének útjai kiszámíthatatlanok. Szinérváry K. András. 53
