Szolgálat 12. (1971)

Tanulmányok - R.: A kateketikai direktórium és a kateketikai kongresszus

nekik nyújtani arra, hogy pótolhassák a közbeeső fokokat. — Mindez persze nem jelenti azt, hogy hanyagoljuk el a gyermek-katekézist, sőt nagy szükség lenne az egyes korcsoportoknak megfelelő jó katekizmusokra és módszertani könyvekre.

Az emberileg döntő tényező azonban a katekézisben mindenkor a katekista személye marad. A legjobb kézikönyv is az ellentétes követelményeknek többé-kevésbé jó kompromisszuma; a legjobb módszer is élettelen mechanizmus a személyiség varázsa nélkül. A lényeg mindenkor a források eleven ismerete, a küldetéstudat és az „értelmezés karizmájának" képessége, a személlyel érintkező, vagy ha úgy tetszik, személy és Személy közt közvetítő személyiség marad. A katekéta „pedagógus" a szó legtisztább és legteljesebb értelmében: olyan ember, aki megtapasztalta magában Istent, és most személyes tanúságtételével másokat, magánál kiskorúbbakat is erre segít. Prófétai szerep ez, abban az értelemben is, hogy a kinyilatkoztatás egyéni értelmezője, abban is, hogy mint a „hit jele" szerepel a rábízottak előtt. Ha a mai katekéta vállalni akarja ezt a szerepét, mindenekelőtt becsületesen tudomást kell vennie azokról a feszültségekről és nehézségekről, amelyek saját hitéletét is nehezítik, működését is veszélyeztetik. Nem egy ezeknek a nehézségeknek hatása alatt hátat fordít hivatásának, idegösszeomlást kap, vagy védekező magatartásba merevedik: rutin-ember, automata, sértődött elégedetlenkedő, stb. lesz. Megoldásuk felé az első lépés a tudatosítás és vállalás. Ugyanakkor a keresztény társadalom felfogásának és felelősségtudatának is nagyot kell változnia a katekézis kérdésében. Még általában azt tapasztaljuk, hogy szülő és felnőttek amolyan „odabízom a gyereket" módjára a pap, hitoktató feladatának tartják a vallási nevelést; kritizálni tudják, de pozitív részt nem vesznek benne. Ez a részvétlenség nagymértékben súlyosbítja a katekéta amúgyis nehéz feladatát.

A katekéták működésében, éppen úgy, mint az Egyház bármelyik más területén, jogos a pluralizmus: törekvések, technikák sokfélesége, más-más vidékek, helyzetek és egyéniségek prizmáján átszűrődve. De mindennek a tiszta katolikus hit és az egészséges pedagógia keretein belül kell maradnia. Megengedhetetlen például, hogy a katekéta saját életének problematikáját (mondjuk papi, szerzetesi krízisét) vetítse ki tanítványaira; hogy merev, az egyházi fejlődéssel átlósan ellentétes álláspontot képviseljen; hogy kétes értékű, vitatott hipotéziseket, véleményeket hangoztasson.

Sajnos a felelősök úgy látják, hogy a kateketikai mozgalom „a lelkipásztori megújulás vonatjára utolsóul csatolt kocsi", amelyre csak a hit- letétemény megőrzésének szerepét bízzák. Ez már a közeljövőben súlyos kockázatot jelenthet mind a vállalkozók, mind a siker tekintetében. Éppen ellenkezőleg: dinamikus erőként kell munkálkodnia a katekézisnek az Egyház megújulásán, természetesen megőrizve közben a hithez és a hagyományhoz való hűséget. A katekéták képzésében nagy gondot kell fordítani arra, hogy

43