Szolgálat 12. (1971)
Tanulmányok - R.: A kateketikai direktórium és a kateketikai kongresszus
ténete mutatja, hogyan vezeti Isten lassú, türelmes munkával az embert, egyszer betöltve, másszor meghiúsítva vágyait, míg lassan megérti és megvalósítja az ő nagy terveit. A katekétának értenie kell „az értelmezés karizmájához“, ehhez azonban sok forrástanulmány, sok elmélkedés, sok önállóság, sok egyéni élmény szükséges. Végül azt se feledjük, hogy a katekézis területe mindenkor az embernek Istenhez való közvetlen viszonya marad. Nem avatkozik közvetlenül evilági tevékenységekbe — ha ezt tenné, elidegenednék sajátmagától —, hanem kovász módjára formálja az embert, aki Isten nevében e világ alakítója lesz. Mindez jelentős következményekkel jár a katekézis módszertanára nézve is. A pusztán asszimilációra törekvő módszerektől az alkotó módszerek felé kell tartani. Talán éppen a megnemfelelő módszerek a hibásak abban, hogy serdültebb ifjúságunk idegenkedik a katekézistől. Az az aktivitás, amely csak a befogadó folyamatot élénkíti, már nem elégíti ki a társfelelősséget igénylő mai fiatalt: látszólagosnak érzi. Mintha ez az ügy már nélkülük eldőlt volna és legkisebb részleteiig szabályozva lenne; a választási lehetőség annyi, hogy vagy elfogadják, passzíve átveszik mások meggyőződését, vagy hátat fordítanak az egésznek. így aztán nem egyszer az utóbbit választják, hogy „szabadságukat“ demonstrálják. Azért elsőrendűen fontos, hogy megértessük: a kinyilatkoztatás elfogadása, az Istenhez való csatlakozás nem hogy gátolná az ember szabadságát, inkább legmélyebb vágyait, igényeit elégíti ki, és soha nem sejtett mértékben segíti kiteljesedésre egyéniségét, sőt egyenesen megkívánja, hogy szabadságával éljen. Ugyanakkor a katekétának valóban dinamikus módszerekre kell törekednie, amelyek érdekeltté teszik a résztvevőket és lehetővé teszik egyéniségük szabad érvényesülését. Ser- dülteknél ez a pedagógiai folyamat kb. a következőképpen képzelhető: a) Közösen felidézünk egy többé-kevésbé általános élményt, tapasztalatot, és ezt kibontjuk, értelmezzük emberileg; b] együtt fölfedezzük végső és teljes értelmét Isten Igéjének világánál; c) így kiemelve a kinyilatkoztatás és az élet kapcsolatát, most már a hittel való teljes összhangban, egész kiterjedésében éljük át azt, ami emberi. — Nem kell félteni ettől a szabadabb pedagógiától a hit követelte engedelmesség szellemét. Hiszen ez az engedelmesség nem szolgai dolog, hanem éppen a meggyőződéses átélés szilárdítja meg. A katekézis természetesen alkalmazkodik az egyes életkorokhoz is. A mai szemlélet itt egyöntetűen hangsúlyozza a f e I n ő 11 - katekézis jelentőségét, amely eddig (a missziós vidékek kivételével) aránylag háttérbe szorult. Meg kell itt jegyezni, hogy a katekumenátus fokozatos pedagógiával vezeti el a hitjelöltet a kezdeti megtéréstől a kereszt^égen át a teljes eucharisztikus közösségbe. „Keresztény“ országokban viszont sokszor megtörténik, hogy az emberek kellő előkészítés, kellő hitbeli formálás nélkül, tehát éretlenül találják magukat a hivőközösségben, mert a katekézis során túl könnyen föltételezték róluk az élő hitet. Ilyen esetekben módot kell 42
