Szolgálat 12. (1971)

Tanulmányok - R.: A kateketikai direktórium és a kateketikai kongresszus

hatni koncentrikus körökben halad előre a katekézis. A hit lényegét már a kisgyermek, vagy a természetfölöttiekben még tapasztalatlan friss megtérő is „megérti“, abban az arányban, amelyben megéli. A későbbiekben egyre gazdagabban bontható ki tartalma, de sohasem pusztán értelmileg; mindig ügyelni kell, hogy a belső élmény, a személyes viszony lépést tartson a megismerés fejlődésével. Viszont éppen az élmény nagykorúsodása követeli meg az ismereti anyag gazdagítását is: hányán vesztették el hitüket azért, mert vallási művelődésük nem tartott lépést a profánnal, „gyermekcipőben maradt“, és a világ dolgai érdekesebbeknek, vonzóbbaknak bizonyultak számukra Isten igazságainál!

Ha a katekizálás anyaga Isten részéről, az Egyház közvetítésével adva van, annál több lehetőség nyílik az alkotó közreműködésre a korszerű és egyéni közvetítés terén. Ebben az értelemben a katekézisnek az evangélium állandó újraértelmezésének kell lennie. A Direktórium is hangsúlyozza, hogy „új kifejezési formákat“ kell keresni (No 2), adaptálni a kinyilatkoztatást a kor emberéhez. Ha azt hinnénk, hogy az igazság egyszersminden- korra abszolút formában jelent meg, függetlenül az emberi fejlődéstől és kifejezési formáktól, ezzel tulajdonképpen tagadnánk a kinyilatkoztató Istennek azt a szándékát, hogy emberi módon, emberi nyelven szól hozzánk (és ezzel implicite a megtestesülést is!). Már pedig mi csakis így, a saját egyéniségünkön, a saját kifejezési formáinkon keresztül tudunk tudomást venni Róla. Amint Jézus Krisztus, az Ige, emberi mivoltában nyilatkoztatta ki nekünk az Istent, úgy kell nekünk is hitelesen emberi módon tolmácsolni Isten szavát, hogy általa a mai ember is Istenhez juthasson. Tehát ismernünk kell problémáit, nehézségeit és azokból kiindulva alkalmaznunk kell a kinyilatkoztatást életének konkrét helyzeteire, hozzá kell kapcsolnunk értékszemléletéhez, mély igényeihez. Isten Igéje ma sem vesztette el jelentőségét, kimeríthetetlen tartalmának megvan a mondanivalója a mai ember számára is. Az evangelizáció és a katekézis feladata, hogy ezt a mondanivalót kibontsa a talán sokban távolálló burokból és mai ruhában ismertesse föl a ma emberével a tegnap, ma és mindörökké változatlan Jézus Krisztust. És itt nem külsőséges fogásokra gondolunk — ez kevés lenne —, hanem a két lényeg: a mai ember lényegének és a kinyilatkoztatás lényegének összekapcsolására. Persze ehhez az kell, hogy a katekéta maga is megtalálja ezt a kapcsolatot. Nem szabad védőállásba helyezkedni és bizonyos „elmaradottság“ bűntudatos érzésével kullogni a profán haladás sarkában. Nyugodtan tudomásul kell vennünk a társadalmi, kulturális, lélektani változásokat, abban a szilárd meggyőződésben, hogy mély egység kapcsolja össze a történelem és az üdvösségtörténet haladását, az emberi élményt és a kinyilatkoztatást. Nem szabad ellentétbe állítani az emberiség igényeit és Isten szavát; hiszen isten teremtette az embert és igényeit! Másrészt attól is óvakodni kell, hogy naívul és egyszerűen azonosítsuk a két szintet. A választott nép tör41