Szolgálat 12. (1971)
Tanulmányok - R.: A kateketikai direktórium és a kateketikai kongresszus
mint öntudatra és alkotó tevékenységre való nevelésüket, amely lehetővé tenné maguknak ezeknek a struktúráknak megváltoztatását. A modern nevelésnek minden szinten alkotó embereket kell képeznie, nyíltnak kell lennie a dialógusra, tiszteletben kell tartania alanyainak adott kultúráját, és a haladás értékeit a gyöngébbek és szegényebbek szolgálatába kell állítania. Az iskolázást demokratizálni kell, és — megfelelő formában — az egész életre ki kell terjeszteni, továbbá ki kell használni benne a tudományos-technikai haladás új eredményeit. A társadalomnak és a nevelésnek ezek az óriási változásai a katekétikus működésre sem maradtak hatás nélkül. Mindenekelőtt újból és pontosabban meg kell határozni a katekézis lényegét. Az Egyház üdvözítő küldetésének hármas oldala: a prófétai, liturgikus és irányító szerep. A prófétai misszióhoz tartozik a tanítóhivatal szerepe, a teológusok munkája és a pasztorális igeszolgálat: az evangelizálás, a katekézis és a prédikáció. Jól meg kell különböztetnünk a katekézist a teológiától és az evangelizálástól. A teológia az „intellectus fidei“ tudományos-gondolati vonalába tartozik, a katekézis gyakorlati jellegű, az „augmentum fidei“-t, a hit gyarapítását, életté alakítását célozza. Az evangelizálás, mint Isten szavának első és alapvető szolgálata, a nemkeresztények, nem-hivők felé irányul, hogy elvezesse őket a hitre és a megtérésre. Csak ezt követheti a katekézis, amely kifejezetten keresztényekhez ill. katekumenekhez, tehát hívőkhöz szól, éleszteni, táplálni akarja hitüket és elmélyíteni kezdeti megtérésüket. A kettő közé esik a hit elfogadásának, az első hitaktusnak döntő eseménye. Enélkül a katekézisnek semmi értelme. Nem nevelhetünk a hitben olyanokat, akik nem hisznek, akik nem tértek meg. Már pedig nemcsak a nem-keresztények nagyrésze, hanem a katolikusok, főleg a fiatalok jórésze sem birtokolja ezt az élő hitet. Ezért forog lelkipásztorkodásunk gyakran abban a veszélyben, hogy csak a hívők életének ritualizálása lesz, és keresztény címkék alatt pogány gondolkodás, babona, mágia és merev juridizmus grasszálhat. Ilyen körülmények között a katekézis eleve reménytelen. — Természetesen nem lehet szó „vegytiszta“ katekézisről, pontosabban a katekétának — éppen mert akárhányszor az imént leírt helyzettel találja szemben magát — az evangelizálás feladatát is értenie kell: jól megalapozott, vonzó, dinamikus módon bemutatni, közelhozni a hitet, hogy így azok, akikhez szól, eljuthassanak a hit aktusáig. Másik gyakori hiba, hogy nem teszünk különbséget kateketikai működés és kateketikai intézmények között. Magyarán: a köztudat a katekézist mindmáig a hitoktatással, a katekétát a hitoktatóval azonosítja. Úgyannyira, hogy ennél átfogóbb szavunk magyarul egyszerűen nincs is a „hitre nevelésnek“, még pontosabban: „hitben-nevelésnek“ arra a feladatára, amiről itt szó van. (Hogy ez az elnevezés nagyon nem szerencsés, arra még visszatérünk.) Ha a katekézist az előző értelemben vesszük, tehát ideszámítunk minden olyan tervszerű pedagógiai működést, amellyel az érett keresztény gyarapítja a 38
