Szolgálat 12. (1971)
Tanulmányok - Sántha Máté: Világiak az erjedő Egyházban
bér szolgálatára, — vagy romboló vetélkedés és féltékenység csataterévé lesz Egyházunk, és „pusztává válik, önmagában meghasonlott ország“ (Mt 12,25)? Mégoly szép és meggyőző elméleti fejtegetések sem képesítenek, hogy mind a két oldalon fölébe emelkedjünk a partikuláris érzelmeknek és érdekeknek, áldozatot vállaljunk és igazán Isten akaratát keressük. Erre csak egyvalami ád erőt: személyes viszony Jézus Krisztussal. A názáreti munkással, aki örök főpapként ül az Atyának jobbján, és az új bort új tömlőkbe akarja tölteni. JEGYZETEK ' Ezért bajos egyetérteni Th. Filthaut indítványával, hogy a „laikus“ szó helyében a „hivő“-t használjuk. — Egyik fiatal pap-ismerősöm így szokta „fémjelezni“ kollégáit: „Ez hivő pap!" 2 Sík Sándor: Hétköznapi kereszténység. A kettős végtelen (Bp. Ecclesia 1969) II. 17. Ugyanitt írja: „Az Úr Jézus az esztergapad mellett, az Úr Jézus a szemnek, fülnek, orrnak éppen nem gusztusos tömegek középében szinte elveszve, az Úr Jézus az elhagyatott galileai utakon, napsütésben vagy hidegben ballagva tanítványai közt: az ilyen közönséges mozzanatokat nemigen ábrázolják .... Hol vannak a képek Máriáról a konyhában, vagy a mosóteknő mellett, holott az élő Szent Szűz bizonyára többet volt a konyhában, vagy a mosóteknő mellett, mint olyan munkában vagy helyzetben, amelyről szép királynői képet lehetne festeni.“ 3 Idézzük-e egy akadémikus szavait: „Micsoda, ezek a laikus teológusok most már professzorok is lehessenek? Mi papok meg csináljuk csak azt a szemét lelkipásztorkodást!“ (Az eredeti német szó még pontosabban megközelíti a — persze más összefüggésben használt — szentpáli kifejezést . . .) * Főleg a „szélsőjobb“ laikus mozgalmaknál tapasztalható ez. Egy kis idézet a müncheni „Pro mundi vita“ csoport egyik kiadványából: „Végre is mi laikusok nem estünk a fejünkre. Ismerjük a Timóteusnak szóló Pál-levél tartalmát: és ha az első garnitúra (értsd: a papság) csődöt mond, nekünk többieknek, megbérmáltaknak kell megfelelni fogadalmunknak és megvédelmezni a hitet.“ — Vagy gondoljunk a konzervatív csoport nemrég lezajlott római zarándoklatára. 5 Laikus dekr. 4. Vö. XXIII. János, Mater et magistra: „Ne teremtsünk mesterséges ellentétet saját tökéletességünk és a világban való cselekvő jelenlétünk között . . . Teljesen belevág az isteni gondviselés tervébe, hogy mindenki napi munkájával fejlessze és tökéletesítse magát, az pedig majdnem mindenkinél evilági természetű.“ 4 Szépen írja erről A. Müller (i. m. 26): „Kereszténység nemcsak ott van, ahol beszélnek róla, ahol kifejezetten meggondolásaink tárgya, vagy ahol, hogy úgy mondjam, paragrafusokba rögzítik. A kovász, az élesztő abban van benne, amit egyszerűen tésztának nevezünk . . . Éppúgy, miként nem az élesztőt esszük, hanem a kenyeret, úgy a kereszténység sem színtiszta vallás, hanem élet, teljes és földi élet, amelyben azonban hat Isten igéje.“ 7 Igen tanulságos különböző egyházi lapokban az egyházmegyei vagy országos zsinatokkal kapcsolatos riportokat olvasni. Ilyen válaszokat hallunk: „Nem is hallottam róla.“ „Majd csak csinálnak valamit.“ „Szerintem nincs értelme ekkora felhajtásnak." A német zsinat a katolikus közvélemény 33 %-át érdekli, 41 % nem is tud róla. Ausztria egyik tartományi zsinata előtt 80 000 kérdőívet küldtek ki. Nem egészen 4000 egyén válaszolt. Ezek közül is csupán 37,5 % (egyrészük korára, betegségre, időhiányra hivatkozva kitérően) arra a kérdésre: hajlandó lenne-e aktív 23
