Szolgálat 12. (1971)
Tanulmányok - Sántha Máté: Világiak az erjedő Egyházban
életét. Napjaink próbatétele azonban mintha éppen a bizalom elapasztásával fékezné az aggiornamentós lépéseket. Honnan merítsen bizalmat a plébániai munkában lévő apostol? A teológus vagy az egyházszociológus tárgyi érvekkel támasztja alá véleményét, hogy a Rómából elindult reform nem végzetes hajótörés, hanem mélyreható átalakulási folyamat az Egyházban. Bővelkedik ugyan krízisjelenségekben, de jelentkeznek a megújulás gyümölcsei is. A tudományos vagy emberi érvelés azonban nem ad erőt a cselekvésre. Erőforrásunk a plébániai lelkipásztori szolgálat megújításában Az lesz, aki megígérte, hogy Egyházát nemcsak a megújulás veszélyeiben, de még a pokol kapuitól is megóvja. Sántha Máté VILÁGIAK AZ ERJEDŐ EGYHÁZBAN KÖZÖSSÉG ÉS FESZÜLTSÉG ISTEN NÉPÉBEN Anekdotának hangzik, de megtörtént: egy ünnepi prédikációban a szónok, a jelenlevő méltóságok aposztrofálása után, így fordult a hívekhez: „Kedves Isten népe!“ Nem látjuk-e komoly tanulmányokban is akárhányszor, hogy ezt a kifejezést a „laikus“-sal egyértelműen használják, — holott a Zsinat világosan a teljes, hierarchikus megkülönböztetések előtti egyházat érti rajta: papságot, szerzeteseket, világiakat együtt? A jelentéseltolódás érdekes tünet, a köznyelvben ugyanis a „nép“ kifejezés ugyanolyan árnyalatot hordoz, mint a „világi“ vagy „laikus“: alsóbbrendű, hozzá nem értő, megbízatás-nélküli . . . Nem hiába tiltakoznak sokan ezek ellen az elnevezések ellen, és próbálnak valami újat keresni. A helyes gyakorlat kialakulása talán helyreigazítja majd a helytelen képzeteket, — vagy magával hozza az új nevet. Ha Isten népének egységes képéből indulunk ki, könnyű fölismerni, hogy a mai Egyházban laikátus és klérus között sok a közös lélektani vonás. Hisz mindkettő — emberekből áll. Ilyen mindkét rész labilitása. Nyugtalan, kereső korunkban az emberiség egésze próbálja megtalálni helyét a robbanásszerűen táguló világképben. Csodálkozhatunk-e, ha a keresztény is, a pap is osztozik az átmenetiség, a nyugtalanság állapotában,? (Sokkal reálisabb képünk lenne pl. a kontesztáló papokról, ha nem az aszketikus ideálhoz mérnénk őket, hanem tényleges társadalmi környezetükhöz.) Két egyszerű és fontos következmény adódik ebből. Az egyik: értsük meg és szeressük egy14
