Szolgálat 11. (1971)

A lelkiismeret ügyében

az ember dinamikus jellegében. Gyermeki egyszerűségtől kor és tapasztalat kiérlelte bölcsesség felé halad. Sohasem tökéletes, mert mindig több a felszívni- és megértenivaló. Sohasem állapodik meg a jobb döntés felé vivő útján. De mindez a mozgékonyság nem zárja ki a szilárdságot: az alapvető ösztönzések és belátások tágulás közben azonosak maradnak. Végre is a személy azonossága nem változik, miközben az ismeretlent kutatja és új fölfedezésekkel gazdagodik. Ha a lelkiismeret fejlődése megáll, az ember legjobb része halódni kezd. A statikus lelkiismeret alig jobb, mint az a computer, amely folyvást ugyanazokat a megoldásokat dobja ki. Mégis, mégis — íme a titok: egy computer-szerű lelkiisme re tetet is tisztelni kell; mert az ember akkor is tiszteletreméltó, ha törpe. De ne zengjük a törpeség dícséretét; szomorú dolog az, segítségért és orvoslásért kiált.

A lelkiismeret vezesse el az embert a rajta kívülálló világgal való kiegészüléshez. Az ilyen kiegészülést a lelkiismeret komplex természete teszi lehetővé. ítéletét a belülről jövő lökés és a kívülről gyűjtött benyomások érzékeny játéka hozza létre. Ezek együtt vezetnek ismeretre, megértésre és kritikailag megalapozott döntésre. Jól megalkotott gyakorlati ítéletek segítségével az ember megtalálja helyét a minden- ségben.

Ha egy kisember megszületik, tudata fizikai jólétére összpontosul: primitív megnyilvánulása ez az emberi életnek. Amint értelme bontakozik, kezdi megérteni, hogy bele kell illeszkednie a kívüle lévő világba. Fokozatosan megtanulja a szabályok, parancsok és utasítások erkölcsi imperatívuszát. Rájön, hogy ezek elfogadása nélkül nem élhet az emberi közösség, gyakorlatilag családja tagjaként.

Titokzatos erő működik minden emberben, amely kifelé löki önmagából. Ez ébreszti rá, hogy szüksége van segítségre és támogatásra másoktól, s ez fogadtatja el vele, hogy kötelessége hozzájárulni mások jólétéhez.

Az integráció művelete kényes művészet, állandóan tartó folyamat. Soha sincs vége; minden pillanat új ismeretet hoz a világról és új megértést önmagunkról. Ennélfogva aki olyan lelkiismereti ítéletre hagyatkozik, amely nem a kiegészülés gyümölcse, hasonló a kocsivezetőhöz, aki az országúira való tekintet nélkül hajt. Kimondhatatlan kárt okozhat — sajátmagának és mindazoknak, akik elég szerencsétlenek találkozni vele őrült száguldásában. De mindaddig, amíg a fenyegető közveszély fogható bajra nem vezetett, tisztelni kell az illető értelmi világosságát, bármilyen korlátolt is — és a legnagyobb gonddal résen lenni. Minden köteles tisztelet mellett is barrikádokat kell építeni. Az ilyen előzetes védekező manőverek igen kényesek. A kocsivezető mint embertársunk tiszteletünkre jogosult, cfe hajtásmódja ne legyen mintája senkinek.

60