Szolgálat 11. (1971)

Közösség, Szentírás és struktúrák

szövegeket. Valóban, az írás változhatatlan vezető és szabály lett, amelyet a keresztényeknek nemzedékeken át követniök kellett és sohasem térhettek el tőle.

De a hűség nem jelent hajlíthatatlanságot. A közösség hamarosan új belátásokra és megértésre tett szert, főleg (és ez nem ment nagyobbfajta krízis nélkül) az Atya, a Fiú és a Szentlélek, valamint egymáshoz való viszonyuk tekintetében, vagy az emberré lett Isten misztériumának terén. Az új kifejezések közhellyé váltak; még az egyszerű nép is beszélt egy Istenben három személyről, vagy egy Krisztusban két természetről. Az ilyen kifejezéseket nem az újszövetség könyveiből vették.

Mind e folyamat során az írás sugalmazó forrás, vagy útmutató maradt, de nem vált a fejlődés gátjává. Ez érthető. A Szentírás nem arra való, hogy megfojtsa a Lelket, hanem hogy kedvező légkört teremtsen a Lélek munkálkodásához. A közösség nem veszítette el teremtő képességét. Az írások szövege nem lehetett a folyamat vége, terminusa. Inkább haladást kellett létrehoznia és támogatnia.

Érdekes elgondolkodni azon, milyen mértékben maradt meg a keresztény közösségben az eredeti teremtő képesség. Végtére is a Lélek világossága és ereje van vele. Megengedem, hogy Isten kinyilatkoztatásának egyik felvonása bevégződött az utolsó apostol halálával; de egy másik felvonás még ma is tart, minthogy a Lélek vezet bennünket egész idő alatt az igazság jobb meglátása felé. Mit tudna ma teremteni a közösség, az a közösség, amely egykor megteremtette a Szentírást!? Képességeink nagyobbak, mint gondolnánk.

Különösen helyes föltenni a kérdést: vajon az ősegyház közössége a Szentlélek vezetése alatt elkötelezhette-e magát bizonyos struktúrák mellé, úgy, amint elkötelezte magát az írások mellé? A hittudósok között sok vita folyik a miniszteriális és a kultikus papság intézményének eredetéről, a püspökök, papok és diákonusok szerepéről. Mindig újabb, állandóan meghiúsuló kísérletekkel próbálnak fölfedezni a Szentírásban valami teljesen világos utalást arra, hogyan keletkeztek ezek az intézmények és mennyire szánták állandónak őket. Egyes józan tudósok elismerik, hogy egyszerűen nincs elég történelmi bizonyítékunk a kérdésnek pusztán szentírási szövegeken alapuló megoldására; a hipotézisekre hajlamosabbak viszont a régi dokumentumokon alapuló különféle elgondolásokkal ajándékoznak meg bennünket. így vagy amúgy — a bizonytalanság megmarad.

Ezt a bizonytalanságot aztán átviszik a mi korunkra. Kijelentik: minthogy nincs világos megoldásunk a bibliai szövegekben, nem lehet sok világosságunk jelenlegi helyzetünket illetőleg sem. Ebből azt a következtetést vonják le, hogy intézményeink, úgy, ahogy kifejlődtek, járulékos dolgok. Olyanok, mint a gyökértelen fa. Nemcsak hogy nem állnak szilárdan, de még azokat is fenyegetik, akik közelükbe mennek.

44