Szolgálat 11. (1971)

Közösség, Szentírás és struktúrák

Gyakorlati következmény: a miniszteriális papság hitelét veszti, vagy az egyházirend szentségének értéke vitássá válik. Hisz végül is az Írásokban nincs rá kétségbevonhatatlan bizonyság.

De a dolog ennél bonyolultabb. Ha elfogadjuk (amint tennünk kell), hogy a korai közösségnek volt teremtő ereje a Lélekben, nem teremthetett-e új struktúrákat is — úgy, amint megteremtette az Írásokat? Akkor a főkérdés nem az lenne: mi van meg az írások szövegében, hanem: mit csinált a közösség, akkor is, ha nem foglalták írásba. Ez az álláspont nem is olyan képtelen, amilyennek látszik. Miért szorítkozott volna a közösség teremtő ereje az írásra? Miért ne teremthettek volna új életformákat, vagy a megszentelődés sajátos módjait?

Még tovább is mehetünk és azt kérdezhetjük: miért ne lehetne a közösségnek teremtő ereje ma is? Ha lehetséges volt, hogy a korai közösség struktúrákat hozzon létre, nem teremthet-e a mai közösség is újakat, vagy nem változtathat-e meg egyeseket lényegesen a régiek közül? Elismerjük: a Szentírást nem lehetne ilyen reformnak alávetni. És a struktúrákat? A válasz hihetőleg az, hogy legalábbis bizonyos esetekben a közösség felismerte a Lélek működését, és a kezdeti időkben kifejlődött struktúrákat elfogadta állandóknak — olyanformán, mint ahogy az írások állandók. Ha egy struktúrát egy vagy több ökumenikus zsinat szentesített, az éppen az ilyen fölismerés jele. Más esetekben a közösség minden bizonnyal nem kötelezte el magát szigorúan egy intézmény mellé. Akkor pedig lehetséges a változás, radikális változás is.

A közösség és az Írások közötti viszony bonyolult. Az elsőség a folyamatban a közösség oldalán volt: az írásokat az teremtette. De az írás vezérlő normája lett a közösségnek, az foglalta el az első helyet, állandóan és változhatatlanul. Senkisem törölheti el az írásokat. Az eleven Lélek erejében azonban a közösség most is új, váratlan belátásokat kap a régi írásokba.

Csak az írásokra korlátozódott-e a teremtő képesség — vagy struktúrák alkotására is kiterjedt? Ha igen, hasonló-e a helyzet a struktúrákkal, mint az írásokkal: vannak-e állandó és változhatatlan struktúráink? Bizonyos esetekben, különösen a primátus, a püspökség és a miniszteriális papság esetében, a jelek szerint állandó jellegű alkotásról van szó: az ökumenikus zsinatok, az Egyház örökre megmaradó és állandóan fejlődő hitének tanúi tesznek hitet ezen intézmények lényege mellett. De az állandó struktúrák is alá lehetnek vetve új belátásoknak és megértésnek — nem kevésbé, mint az írások szövege. Széles mezeje a fejlődésnek!

Eközött a sok zavarbaejtő kérdés között szilárdan és világosan kiemelkedik egy gyakorlati szabály: bonyolult problémák szimplifi- káló megoldása egyáltalán nem megoldás, akármilyen komolyan ter45