Szolgálat 11. (1971)
Közösség, Szentírás és struktúrák
Közösség, Szentírás és struktúrák A keresztény közösség és a Újszövetség könyvei közti viszony több, mint érdekes teológiai rejtvény: misztérium. Az írások kezdettől fogva táplálták a közösség életét; viszont az egész történelmen át az írások értelmezése — messze túl a szöveg betűszerinti értelmén — a közösség hivatása volt. Az Egyház életet merített a Bibliából; a Biblia üzenete fejlődött az Egyház belátásaitól. Kölcsönös hatás állt és áll fenn itt, amelyet nehéz nyomon követni, még nehezebb szabatos törvényekbe foglalni. Minden teológus első gondja az kellene hogy legyen, hogy egy kis fényt derítsen erre a titokzatos viszonyra. Hiszen az a két jelentős forrás, amely meggondolnivaló tényekkel és adalékokkal látja el, a Szentírás és a közösség élő hite. Megdöbbentő, hogy sok teológus mégis hanyatt-homlok részletkérdésekbe és részmegoldásokba veti magát, meg sem próbálva tisztázni ezt az alapvető dolgot. Egyesek azt tételezik föl, hogy ha egyszer ismerjük a szövegek teljes jelentését, minden problémánk meg van oldva. Számukra a korai idők apostoli írásai nem annyira a fejlődés kezdete, mint inkább a beteljesülés végső szakasza, amelyen sohasem kellene túlmennie a közösségnek. Elbűvölően szimpla látás. Más teológusok nem sokat adnak az írásokra. Annak a könyvei — mondják — az őskeresztény közösségek hitének vetülete; íróik derekas kísérletet tettek arra, hogy leírják Isten kinyilatkoztatását az őket körülvevő világnak. Az írás nekünk inkább távoli modellje, mint közeli normája a hitnek. Ha pedig a mi történeti körülményeink között jelentéktelen, akkor másutt kell eligazítást keresnünk. Ez is leegyszerűsítés, s főleg azoknak tetszik, akik nem látják, kereszténységünknek mekkora része gyökerezik a történelmi múltban. Valahol e két véglet között található az igazság. Hogy pontosan hol: nem tudjuk. Az egyensúly múlt és jelen között, rég megírt inspirált könyvek és most élő közösség között olyan bonyolult és kényes, hogy teljes megértése még a legjobb teológusokon is kifog. De többé-kevés- bé megközelíthetjük. A legrégibb időktől kezdve kettős cselekvést találunk a közösségben. Először az írások szabad megteremtését, azután pedig elfogadásukat azzal, hogy a Lélektől valók és kötelező erejűek a közösségre nézve. Magatartások meglepő kombinációja ez: a közösség engedte, hogy megkösse az, amit ő maga hozott létre. Ennek magyarázata az, hogy a keresztények felismerték a transzcendens erőt mind az írások megalkotásában, mind elfogadásukban. A közösség hitte, hogy a Lélek volt azokkal, akik e dokumentumokat összeállították, azután pedig ugyanaz a Lélek adott ítélőképességet őnekik, hogy elfogadjál: mércéül az írott 43
