Szolgálat 11. (1971)

Megmaradunk-e?

Megmaradunk-e?

Néhány évvel ezelőtt, ha az érdekelt keresztények összejöttek, hogy megvitassák egyházuk állapotát, könnyed biztonság uralkodott köztük. Ilyenforma az orvos biztonsága egy olyan páciens ágya mellett, akinek a betegsége nem komoly ügy a modern orvostudomány számára: tudja, hogy kiállja a krízist. De az orvosok jóslatai néha nem válnak be: megjelenik egy új vírus, és egy közönséges betegség a megmaradás kérdésévé válik. Manapság, ha az érdekelt keresztények összejönnek, sok kétség merül fel közöttük, nyomasztó kérdések hangzanak el diszkrét suttogással, sőt fennhangon is: Megmarad-e az Egyház?

A sajtó pontatlan fecsegése egy kereszténység-utáni korszakról, kereszténység nélküli humanizmusról, vallás nélküli kereszténységről egyáltalán nem javítja a közhangulatot. Mint sötét időkben mindig, jóakaratú prédikátorok jelennek meg és arról szónokolnak hallgatóiknak, hogy küzdenünk kell, keményen küzdenünk az Egyház jövőjéért. Pár éve betegségről beszéltünk, amelyet bizonyosan átvészelünk; most az a kérdés: megmaradunk-e?

Ha az Apostolok Cselekedeteiben halhatatlanná tett bölcs Gamaliel rabbi ma élne, csendesen derülne ezeken az érdekelt keresztényeken, akik merev arccal, savanyú kedéllyel küzdenek a megmaradásért. Megcsóválná fejét, s újból elmondaná egyszerű bölcsességét: „Nyugalom! Ha a keresztény közösség emberi eredetű, akkor magától szétbomlik, akárhogy is küzdőtök a fennmaradásáért. Ha meg Istentől való ez a közösség, akkor megmarad a ti búbánatos vitézkedéstek nélkül is.“

Megalázó Gamalielre hallgatni több mint 1900 év távolságából. De ő nyilván tudja: megjósolta már egyszer, és a jóslat bevált. Ha egy intézmény olyan abszurd, mint a keresztény Egyház (hiszen a legnagyobb paradoxonon épül, amiről ember valaha is hallott, ti. hogy Isten emberré lett), akkor vagy el kell tűnnie, vagy isteni segítség kell a megmaradásához. Ha megvan az isteni segítség (a megmaradás ténye hatalmas bizonyság emellett), akkor emberfia sem meg nem mentheti, sem össze nem döntheti.

Az érdekelt keresztényeknek nyugodt hitre és sok alázatra van szükségük. Az Egyház, amely miatt aggodalmaskodnak, nem az övék, hanem Krisztusé. Egyszerűen nem az ő dolguk, hogy döntsenek megmaradásáról. Ezt a kérdést már nagyon régen eligazították a Genezá- reti tó partján, meg aznap, amikor a Lélek kiáradt a Tizenkettőre. Isten nem fogja elhagyni népét; és mindig lesz népe. Neki gyönyörűsége az emberrel lenni. És ki akadályozhatná meg Istent, hogy azt tegye, amiben kedve telik?

Az következik ebből, hogy Istennek nincs szüksége a mi segítségünk29