Szolgálat 11. (1971)

Megmaradunk-e?

re Egyházának építésében? Szó sincs róla. A világ jelenlegi rendjében nehezen boldogulna a mi munkánk nélkül.

Ez tökéletes ellentmondásnak hangzik, de gondoljuk meg, hogy a mi Istenünk a meglepetések Istene, s a legjobban paradoxonokban és ellentmondásokban beszélhetünk róla.

Elfogadom: az Egyház megmaradása Isten hűségétől függ. ő pedig Krisztus személyében olyan szövetséget kötött velünk, amely biztosít erről a hűségről. Istennek most már nincs választása, teljesítenie kell ígéretét.

De ehhez a mi segítségünkre van szüksége. A Jóhír nem terjedhet el hirdetők nélkül. A szentségeket nem lehet kiszolgáltatni emberek nélkül. Emberszavak, emberkezek nélkül nem ismétlődhetnének meg a történelmen át Krisztus látható és tapintható gesztusai. Ez nem pelagianizmus, csak egyszerű, közönséges igazság. Isten úgy rendezte be a világot, hogy a mi közreműködésünk nélkül hatalmas üdvözítő tetteinek nem lenne látható hatása.

Bizonyos tekintetben igaz, hogy az Egyház megmaradása az emberen áll. Igaz, hogy Isten a mi szolgálatainkat kéri. Ezek nélkül nem lenne népe, amely ismeri, szereti és imádja őt. Ismeretlen istenséggé válnék, valahol nagymessze.

Az is igaz, hogy őneki nincs szüksége nekikeseredett harcosokra Országa érdekében. Krisztus azt mondta Péternek, tegye el a kardját és ne védelmezze erőszakosan Mesterét. Az Atyának egyéb tervei voltak Jézussal, mint hogy Péter erőlködésével mentse meg.

Az Egyház megmaradása a kegyelem gyümölcse, amely kiszámíthatatlan módon dolgozik sok szívben és meglepő eredményeket hoz létre. Ez már annyiszor megtörtént a történelem folyamán: ugyan mikor leszünk elég éleselméjűek ahhoz, hogy tanuljunk valamit Isten utairól a múltból? Az Egyház megmaradása a barbár korokon és a Római Birodalom összeomlásán, meg a népvándorlás nagy fölfordulásán át nagymértékben azoknak a szerzeteseknek köszönhető, akik egykor megteremtették Monte Cassino erőteljes, rusztikus szépségét, majd szétvitték a Jóhírt egész Európába. Az Egyház megmaradásához a késő középkorban hatalmasan hozzájárultak Domonkos és Ferenc kolduló barátai. Az ő imájuk és tudományuk összetartó erő volt egy új kor hajnalán. Később, a modern kor kezdetén, azok a papok, akik Loyolai Ignáctól tanulták a Szentléleknek való engedelmeskedést, sokat tettek a keresztény közösség ingadozó épületének megszilárdítására. Nem katonai vállalkozásokkal (amikor ilyet kíséreltek meg, sohasem volt sikerük), hanem azzal, hogy felebarátjukat imádságra és jócselekedetekre tanították.

Ezekkel a nagy mozgalmakkal párhuzamosan vólt egy másik, nem kevésbé fontos is. Az Egyház annak a nyugodt hitnek és szeretetnek

30