Szolgálat 10. (1971)

Az egyház szava - Szent Ágoston: Isten Városáról

SZENT ÁGOSTON: ISTEN VÁROSÁRÓL

(Tudomány, hit, alázat:) Ha a kifejezések, amelyeket (ti platonikusok) használtok, zavarosak is, a célt azért valamelyest, mintegy ködben úszva, de látjátok és arrafelé tartotok. Hanem Isten változhatatlan Fiának megtestesülését, megváltásunk eszközét, minden javaink megszerzőjét, amiben mi hiszünk és amiben Istent mintegy gyengének ismerjük meg — ezt nem akarjátok elismerni. Tehát az örök hazát, maradandó városunkat — bárha messziről és homályosan — látjátok, de az úton, amelyen járni kellene, nem jártok . . . Ennek az igazságnak elfogadásához azonban alázatra lenne szükség, arra pedig nyakasságunk ugyan nehezen hajlik. Pedig mi hihetetlen van abban — főként nektek, hiszen olyan tanokat vallótok, amelyek maguk ennek hitére vezérelhetnének —, mi hihetetlent találtok abban, ha azt mondják: Isten emberi lelket és testet vett fel? Éppen ti olyan nagy méltóságot tulajdonítotok az intellektuális léleknek, vagyis az emberi léleknek . . . Vagy talán azon a rendkívüli dolgon ütköztök meg, hogy egy test szűztől szülessék? Hogy a Csodálatos csodálatosan születt, ezen nem botránkoznotok kellene, hanem jámborságra buzdulnotok. Hogy van az, hogy mihelyt a keresztény hitről van szó, úgy tesztek, mintha elfelejtettétek volna vagy nem is tudnátok azt, amit máskor vitattok és tanítotok? Mi az oka annak, hogy — sajátmagatok- megcáfolta véleményeitekre hivatkozva — nem akartok keresztények lenni? Mert Krisztus alázatosan jött el, ti pedig fennhéjázók vagytok. Vagy restelli- tek, hogy helyreigazítsanak? Ez is csak a kevélyek hibája. Igen-igen, tanult' emberek szégyellik, hogy Platon tanítványaiból Krisztus tanítványaivá váljanak, akinek Lelke egy halászemberrel értette meg és mondatta el: „Kezdetben volt az Ige és az Ige Istennél volt ..." Immár megvetésre méltó lett a gőgöseknek ez az isteni tanítómester, mert az Ige testté lett és közöttünk lakozott. Nem elég hát, hogy ezek a szerencsétlenek betegek, még büszkélkednek is betegségükkel, és vonakodnak a gyógyító orvosságtól. Ezzel pedig nem azt érik el, hogy fölemelkednének, hanem annál mélyebbre zuhannak. (X. 29.)

(A manicheista felfogás ellen:) Bűneinkért és vétkeinkért nem kell a Teremtő iránti igazságtalansággal a test természetét vádolnunk, mert az a maga nemében és rendjében jó, Ellenben az nem jó, hogy a jó Teremtőt elmellőzve teremtett jó szerint éljünk, akár test szerint, akár lélek szerint, akár a lélekből és testből álló egész ember szerint. Mert aki a lélek természetét magasztalja a legnagyobb jó gyanánt, a test természetét pedig rossznak vádolja, az nyilvánvalóan testiesen kívánja a lelket és testiesen menekül a testtől; vélekedése emberi hiábavalóság, nem isteni igazság. (XIV. 5.)

(Szentírásmagyarázat:) Lehetséges, hogy valaki megfelelőbb magyarázatot talál, mint én, megint másvalaki még odaillőbbet. De minden magyarázónak Isten Városára kell vonatkoztatnia, amit mond, ha nem akar magyarázatával messze eltérni a szerző szándékától. És ha nem is egyféleképpen nyilatkoz6

81