Szolgálat 10. (1971)

Tanulmányok - Henri de Lubac: Az Egyház jelenlegi válsága

hasem vettek fáradságot szellemi erőfeszítésre, sohasem szenvedtek, sőt egyáltalán időt sem szántak egy kis elgondolkodásra. Szavuk hallatára hányszor támadt ez a gondolatom: mennyivel inkább joga lenne az Egyháznak, az egész Egyháznak, hogy panaszt emeljen miattuk!

Néhány éve nemzedékünk egyik legelőkelőbb és legélesebben gondolkodó szelleme rámutatott erre a rendzavarásra; fogalmazása éppen mérsékelt volta miatt különösen nyomatékos. Egy kátólizált anglikánról, Msgr. Christopher Butlerról van szó; Downside-i bencés apát és a zsinat befolyásos tagja volt, ma londoni segédpüspök. 1967 végén így nyilatkozott: „Miután átéltem a zsinatot és örvendtem művén, meg fogják engedni nekem a következők megállapítását: Bizonyos jelenségek a mai Egyház életében arra sürgetnek, hogy mindenkinek a figyelmét fölhívjam: a karizmatikus élet idővel szétrombolhatja önmagát, ha nem ismerik el becsületesen és nem tartják lojális tiszteletben a tanítóhivatal isteni jogait.“ 1 Több mint egy évszázaddal ezelőtt a nagy Newman az angol egyház akkori kritikus korszakának láttán úgy nyilatkozott, hogy az szinte megjóslása a szemünk láttára kifejlődő mai válságnak:

„A régi iránti tisztelet hiánya, elődeink parancsainak és hagyományainak önkényes és nemtörődöm megsértése, szeretetműveik értékének elsikkasztása, az Egyház profanizálása, a köteles egység meggondolatlan megtagadása, az ún. csoportos vallásosság (ma szociológiai értelemben vett vallásosságnak mondanánk) nyílt lebecsülése, a katolikus Credo iránti növekvő közöny; a vitatkozások, összehasonlítások, ellenvetések, fennhéjázó megnyilvánulások egész litániája, amelyeknek a szent hitcikkelyek ki vannak téve; a mindenfelől felhangzó számtalan, egymásnak ellentmondó liturgikus kritika; végül pedig a mindenütt megfigyelhető elégedetlenség szelleme és az általános felforgatásra való törekvés: mi mást jelentenének ezek a tünetek, mint hogy még mindig él Saul szelleme, az a nyakas ellenállás, amely ellentéte Dávid buzgóságának, s össze akar törni és fel akar forgatni minden isteni rendelést, ahelyett, hogy alapjukon építkeznék?“ 2

A következőkben Newman arról szól, milyen büntetés fenyegeti ezt a magatartást. Nem merem folytatni az idézetet. De megállapításai már átvezettek a második szférába:

2. A kontesztálás intellektuális szférája. Nagyon helyes észrevétel: ha a szellem az értelmi megismerés birodalmára szorítkozik, ha nivellálják és minden mélységtől megfosztják, akkor elnyomó elvvé lesz az ember számára. Innét a lázadás hevessége. Egyszerre jut ez kifejezésre az irracionálisért való túlzott rajongásban és az elidegenítő eredmények kritikus elutasításában. Csakhogy — mint gyakran előfordul — ez a lázadás is foglya marad annak az előfeltételnek, amely kiváltotta. A szellemnek ugyanaz a csonka fogalma tartja uralma alatt. így azután a két egymással szembeszegülő álláspont közös gondolati forrásában egy marad. A számítva építkező tevékenység egyfelől és a kritikusan romboló másfelől csak két ellentétes iránya ugyanannak a felfogásmódnak. Holott a válság pozitív megoldása érdekében egy új dimenziónak való megnyílásra lenne szükség: a szellemi teljesség visszanyerésére a szó legtágabb értelmében vett kontemplativ tevékeny7