Szolgálat 10. (1971)

Az egyház szava - VI. Pál virágvasárnapi beszéde

Az Egyház feladata szociális téren kettős: világosságot adni az embereknek az igazság fölismerésére, és tevékenyen továbbsugározni az Evangélium erejét. (A Szentatya itt utal a munkáspapok működésére.) Azért befejezésül a pápa minden keresztényt újból és sürgetően cselekvésre hív fel. Kiki vizsgálja meg magát, mit tett e téren eddig és mit kell tennie. Könnyű másokat hibáztatni — de senkisem ment a bűnrészességtől, ezért elsősorban sajátmagának kell megjavulnia. Az ilyen alázatos gondolkodás kizárja az erőszakot és pártoskodást, de megóv a csüggedéstől is. A keresztény nagy reménye, hogy az Úr Jézus velünk munkálkodik a világban: Testében, az Egyházban, s általa az egész emberiségben, folytatva a megváltás művét. Reményünk másik forrása az, hogy minden ember szívében biztosan ott rejlik — ha tán a közöny fátyola mögött is — a testvéri élet vágya, az igazságosság és béke szomjúsága. Ezt ki kell bontakoztatnunk. Tehát mindenki tartsa szem előtt feladatát, de vigyázzon, milyen utat választ és legyen óvatos. Egyes területeken helyénvaló a jogos pluralizmus. Ilyenkor tiszteletben kell tartani egymás véleményét azzal a lelkülettel, hogy erősebb az, ami a hívőket összeköti, mint ami elválasztja.

Napjainkban, inkább mint valaha, nem hirdethetjük és nem fogadtathatjuk el Isten szavát, ha nem kíséri a Szentlélek hatalmának tanúbizonysága. A Lélek pedig a testvéreiknek szolgáló keresztények tevékenységében működik, éppen azokon a pontokon, ahol azoknak élete és jövendő sorsa forog veszélyben.

VI. PÁL VIRÁGVASÁRNAPI BESZÉDE

Virágvasárnap a pápa a vatikáni bazilikában maga áldotta meg és osztotta szét a pálma- és olajágakat. Többéves hagyomány szerint meghívták a római egyházmegyéből a gyermekeket és ifjakat, és a Szentatya értük mutatta be a misét. A bazilikát zsúfolásig megtöltő fiataloknak homíliájában először elmagyarázta az ünnep történetét és jelentőségét. Ezen a napon kiáltotta ki a zsidó nép Jézust annak, aki valójában volt: Dávid Fiának, a várva-várt Messiásnak, a Szabadítónak. Döntő jelentőségű, az egész emberiségre vonatkozó esemény volt ez. De a gyerekeknek különös részük volt benne: ők lelkesedtek a menetben legjobban, és Jézus nem hallgattatja el őket, sőt egy zsoltárt idézve, prófétai jelleget tulajdonít kiáltozásuknak (Mt 21,15-16). Tehát az ifjaknak különleges szerep jut Krisztusnak, a Mesternek és a világ üdvözítőjének elismerésében. Most sem csak szertartásra és megemlékezésre gyűltek össze, hanem választani.

Miféle választásról van szó? Krisztuséról. Figyeljetek csak! Ti már Krisztust választottátok. Már keresztények vagytok. Meg vagytok keresztelve? Igen. Akkor keresztények vagytok. De milyen keresztények? Kereszténynek lenni nem csekélység: azt jelenti, hogy már részesei vagyunk az üdvösség drámájának; azt jelenti, hogy már kialakult szemléletünk van a világról és saját létünkről, a történelmi múltról és a jövendő sorsról'; azt jelenti, hogy már kötelező életprogramunk van: hinni, munkálkodni, remélni, szeretni. Nos

76