Szolgálat 10. (1971)

Az egyház szava - VI. Pál virágvasárnapi beszéde

hát, ismétlem: ti milyen keresztények vagytok? Ne azt nézzük, hogy viselkedik sok keresztény — az nem számít. Mindenkinek sajátmagára, saját magatartására kell ügyelnie.

Nézzétek! Különféle a magatartás a fiatalok között kereszténységük jellegében. Csináljunk-e mindjárt áttekintő osztályozást? íme:

Ott a keresztények első kategóriája: ez — gyakran úgy, hogy még csak nem is gondol rá — a „nulla“ magatartást választja. Nullának hívjuk azt a magatartást, amely semmi súlyt, semmi jelentőséget nem tulajdonít a kereszténység tényének. Vagyis olyan magatartás ez, amelyben a keresztényi mivolt semmit sem jelent. A missziós országokban ez nem fordul elő: a keresztény keresztény és tudja, olyan módon, olyan stílusban kell élnie, ami megkülönbözteti, minősíti őt. Nálunk azonban gyakran megtörténik, hogy az, hogy valaki keresztény, nem jelent semmit: nulla. Sőt a keresztény gyakran eleven ellentmondás, mert gondolkozásával és életével ellene mond nagyszerű kiváltságának: hogy Isten fia, Krisztus testvére, meggyújtott lámpa, amelyben a Szentlélek, a kegyelem ég, az Egyház tagja, olyan ember, aki tudja, hogyan kell élni és tudja, hová tart. A keresztény logikus, következetes, felelős, szabad, s ugyanakkor hűséges ember. Nem nulla-ember: közönyös, jelentéktelen, öntudatlan, zsákbadugott fejű. Egyetértünk?

Van egy második kategória: ezt hívja az Evangélium „nádszál-embernek“, széltől lengetett nádnak (vö. Mt 11,7). Nádszálak, amelyek a szél irányában hajladoznak. Saját egyéniség nélküli emberek, akikben nincs meg az imént jellemzett egyenes keresztény vonal; mások gondolatainak viaszlemezei, készséges rabszolgái a közvélemény, a divat, az érdek uralmának; a félelem emberei, az emberi tekintet emberei, nyájemberek. Sajnos elterjedt jelenség ez az ifjúságban. Magyarázata: a fiatalság erősnek és függetlennek akar mutatkozni az ismert környezet, a család, a társadalom iránt; látja hibáit, érzi igáját, szabadulni akar, kontesztálóvá, forradalmivá lesz, ha kell; hanem aztán — merre? összeáll azzal, aki a játékot vezeti, aki a divatot csinálja, középszerű lesz, saját érték és jelentőség nélküli, beéri pótlékokkal, ábrándokkal, hamis hősiességgel. Talán ti is ismertek ilyen kallódó fiatalokat, akik hajladoznak, mint szélben a nád?

De eljön a pillanat, amikor „személyiségnek“ kell lenni, vagyis olyan embernek, aki adott elvek szerint él. Sarkalatos eszmék szerint. Világító eszmék szerint. Erőtadó eszmék szerint. Olyan embernek, aki választott, s választása szerint halad és él. Ez az értelmes és keresztény ifjúsághoz méltó, igazi kategória. A tiétek, drága gyermekeim és barátaim.

Halljátok csak: lehet-e elvek nélkül élni? így is föltehetjük a kérdést: lehet-e sötétben járni? Mennyi ember jár sötétben! Akarom hinni, ti elég értelmesek vagytok ahhoz, hogy ösztönszerűen megértsétek: életünk csupa sötétség, kétely, titok. Hasonlóbb az éjszakához, mint a nappalhoz. Annyi mindent látunk, annyi, de annyi szépséges dolgot; de éppen az, amit megis77