Szolgálat 10. (1971)

Tanulmányok - Vass György: A modern istenkeresés útjai

elővételezték az emberi lét jövőjét. Azért élni, ami még nincs, de lesz — burkoltan az emberi lét bizonyosfokú transzcendenciáját jelenti számunkra.

De ezt az önmagát a jövőben transzcendáló emberi létet még nem tudom elfogadni, mint választ istenkeresésemre. Mert egy bizonytalan jövőben talán önmagát kinyilatkoztató Isten nem elégíti ki keresésem vágyait. A jövő feltételezi a jelent. De sem a jelennek, sem a jövőnek értelmezése nem elégít ki, ha ezt csak természettudományos ismerettel fejezem ki. Nem a tárgyak világában élek és önmagamat nem tekintem tárgynak. Ebben a fizika, a biológia, az antropológia, a szociológia és a pszichológia tudáselemeivel kifejtett világban megpróbálok szabad személy maradni. És itt követem a perszonalizmus irányát. Mert önmagam személyességét is csak a másik személlyel való találkozásban tudom felfedezni. Ezzel a másik személlyel szeretnék békében, barátságban és a szeretet viszonyában élni. A szabad személy misztériuma számomra éppen olyan valóság, mint azé a világé, amelynek tárgyait tudományosan felfedezhetem, leírhatom és kutathatom. Ez a valóság, a másik személy valósága, túllépi életem személyi valóságát: számomra transzcendens valóság.

De ebben a gondolatmenetemben egy lépéssel tovább mentem, mint a perszonalisták. A másik személy a maga független személyi szabadságában valóban létezik. És amikor ezt felfedeztem és tiszteletben tartom, rájövök arra is, hogy én is önmagámban egy ilyen független szabad személy vagyok, aki éppenúgy mint a másik, elvárja, hogy függetlenségét tiszteletben tartsák. Ebben a viszonyban nemcsak a másik, hanem saját személyiségem is titokká, misztériummá válik előttem. És közös viszonyunk olyan adottság lesz, amit csak hálával tudok elfogadni. Hányszor van az, hogy ebben az ingyenes személyi viszonyban nemcsak a másik ember létének misztériumát, hanem önmagunkét is mindig jobban felfedezzük? Hányszor van az, hogy kettőnk közössége ajándéknak tűnik föl előttünk? A találkozásban felvillan előttem a létnek egy eddig még ismeretlen lehetősége. Fölfedezem azt a közösséget, amelyben életem mindig új lehetőségekkel gazdagodhat. És az így fölfedezett valóság, a másik ember és az én életem misztériuma, valamint közösségünk titokzatos adománya, sokkal inkább valós számomra, mint az evilági tárgyak létezése.

Ha egyszer ezt fölfedeztem, akkor föltehetem az egzisztencialistákkal az emberi lét kérdését: „Mit jelent lenni? Mit jelent az, hogy én ÉN vagyok? Mi értelme ennek a közösségnek másokkal, amely betölti életemet?“ Ha eddig hűségesen követtem emberi szituációm elemzését, akkor az előbbi kérdések elkerülhetetlenek. És ha ez a kérdés érvényes, akkor tovább kell kutatnom ennek a tartalmát.

Mint minden kérdés, ez a létkérdés is magában rejt egy bizonyos kételyt: lehet, hogy ennek az így tapasztalt létnek nincs semmi értelme. De az is lehet, hogy értelme még rejtve van szemem előtt. Amig az alternatíva

70