Szolgálat 10. (1971)

Tanulmányok - Vass György: A modern istenkeresés útjai

első, tagadó válaszán gondolkozom, észreveszem, hogy minden kétely ellenére akarok tovább élni, akarok továbbra is másokkal barátságban, szere- tetben és közösségben élni. Még a szkeptikus kiábrándultság álarca mögött is erre a kérdésre szeretném megtalálni a választ. Ezt szeretném tudni és érteni. Tehát burkoltan újra és újra bátran fölteszem ezt az egzisztenciális kérdést. A kérdés valós és érvényes, mert tudat alatt vagy tudatosan biztos vagyok benne, hogy van rá felelet. De azt is tudom, hogy sem a világ pragmatikus szemlélete, sem a másik személy felismerésében megfogamzott személyes közösség nem tud rá kielégítő választ adni. A válasz felülmúlja, transzcendálja az elkerülhetetlen létkérdést. Ha ennek tudatára ébredtem, akkor a döntés szituációja előtt állok, mint a vándor, aki szakadékhoz érkezett és tudja, hogy ennek a szakadéknak a másik oldalán folytatódik az út a cél felé.

Az egzisztenciális döntés szerintem éppen úgy elkerülhetetlen, mint a mindig megújuló létkérdés. De a döntés alternatívái már nemcsak az evilági élet közvetlen lehetőségeire vonatkoznak. Nem arról kell döntenem, hogy a jelennek, vagy a jövőnek éljek-e. Nem arra vonatkozik döntésem, hogy magamnak, vagy másoknak szenteljem-e életemet. Hanem alternatíváim az evilági lét és azt ezt túllépő, transzcendens lét között lebegnek. A két „Lét“, az evilági, immanens és az ezt túlszárnyaló transzcendens lét teljesen különbözik. Csak azért használom a „lét“ szót mind a kettőre, mert még nem tudom, hogyan nevezzem a kérdésem mélyén megfogamzott valóságot. Fogalmaim nem tiszták erről a valóságról, amit transzcendens létnek neveztem. De mégis egész létem ez után a valóság után kiált, amely teljesen más, mint én vagyok. Még azt is belátom, hogy önámítás lenne erről a valóságról büszkén kijelenteni, hogy ez „van“, hogy ez „létezik“. És mégis tudom, hogy ez a valóság hajtott kereső kérdezésem minden fokán, mert enélkül a kérdezés egész folyamata, létem egész valósága értelmetlen lett volna. Csak ez a valóság tudja érthetővé tenni egész életemet. Mivel ember vagyok, ezt a kérdést fel kell tennem. Mivel ember vagyok, ezen a ponton döntenem kell.

A felelet erre a kérdésre nem tőlem jön. Az egzisztenciális döntésben nem önmagamat választom meg, hanem azt az énemet, amely számára a hitben Isten kinyilatkoztatta önmagát. Ezért elismerem Kierkegaard-ral és Barthtal, hogy a kutatásom mélyén megfogalmazott transzcendens létnek kérdésére csak Istennek Jézus Krisztusban történt önkinyilatkoztatása tudja megadni a végérvényes választ. Csak a hit által elfogadott isteni Ige tud nevet adni ennek a valóságnak. Csak így tudom megnevezni ezt a valóságot, mint Jézus Krisztus Istenét, az örök Atyát.

Istenkeresésem kérdése a hit ugrásához vezet. És a Név, amit ebben megtaláltam, most már használható lesz. Az utolsó vacsorán Fülöp apostol kérdésére: „Mutasd meg nekünk az Atyát“, Krisztus így felelt: „Fülöp, már

71