Szolgálat 10. (1971)
Tanulmányok - Vass György: A modern istenkeresés útjai
A MAI ISTENKÉRDÉS ÉS A KERESZTÉNY HIT A felvázolt keresztény istenkeresés vívmányait nem lehet teljes mértékben elvetnünk. Korunk igazi veszélye nem a hamis eredményekkel Istent kereső lélek, hanem kortársaink közömbös tömege, akik előtt ez a kérdés fel sem merül. Talán éppen ez az általános közöny indította teológusainkat arra, hogy az evilági életnek azokat a jelenségeit vizsgálják, amelyek még érdeklik kortársaikat és ezekből vezessék őket az istenkérdés felé. De gondolatmenetük nem ad útmutatást koruk emberének és nem szabja meg ennek gondolkozásmódját. Mindjobban világos, hogy a teológia a kialakult gondolatrendszereket elemzi keresztény szempontból. Határozott útmutatást csak egy örökérvényű filozófia tudna adni, amelynek biztonságában a mai fejlődő világban már kételkedünk. Mégis ebben a változásban és fejlődésben van egy állandó elem,még ha ezt mindig változó szavakkal fejezzük is ki. Ez pedig nem más, mint az emberi lét kérdése. Valamilyen formában minden ember ezt a kérdést teszi fel burkoltan vagy kifejezetten. Az ember kérdező lény. Vagy ahogy a Második Vatikáni Zsinat kifejtette: az ember számára önmaga a legnagyobb kérdés. Aki erre a kérdésre választ keres, már elindult az istenkeresés útján. Felesleges lenne most állást foglalnom a leírt istenkeresésnek különböző módjaival szemben. De elvárható, hogy az említettek keretében megpróbáljam kifejezni személyes istenkeresésem formáját. Ebben a kifejezésben elkerülhetetlenül használni fogom a leírt vélemények nyelvezetét. Tudom, hogy minden ember végső fokon azt az Istent találja meg, akit egyéni életének útvesztőjében keresett. „Az Isten van valamiképp minden gondolatnak alján, mindig néki harangozunk“ (Ady). A modern pragmatizmus istenkeresése helyesen hangsúlyozza, hogy Istent nem kereshetjük úgy, hogy evilági környezetünket semmibe vesszük. Mindannyian a XX. század emberei vagyunk és csak ebből a modern szituációból kiindulva, nem pedig ezt megkerülve indulhatunk el az Isten felé vezető úton. Tudatában vagyok, hogy nem vonhatom ki magamat a modern világ emberének eszméi, vágyai és kollektív törekvései alól. Sőt mint keresztény méginkább a szívemen kell viselnem a korunkban kialakuló új világot; méginkább dolgoznom kell ennek a világnak társadalmi és jóléti kifejlesztésén. Emberi életem alapbeállítottsága igenis pragmatikus: azt ismerem el, ami tapasztalatilag felfogható (verificabilis), ami hasznosságában értéket jelent az emberi haladás számára. Sőt ezzel a pragmatikus élet- felfogással még egy lépéssel előbbre is megyek: az emberi lét beteljesedését a jövőtől várom. A mai ember és társadalma még nem teljesen emberi. Csak az a jövő hozhatja meg az igazi embert, amiért már most dolgozom. De ezen a ponton nemcsak az én gondolatmenetem, hanem kortársaiméi is túllépték a közvetlenül adott világ tapasztalati valóságát és már 69
