Szolgálat 10. (1971)

Tanulmányok - Vass György: A modern istenkeresés útjai

kényszerítheti a ma emberére a múlt gondolkodási formáit. Ez a magatartás hittagadás lenne, mert burkoltan tagadná, hogy Krisztus még ebben a világban is jelen van, ahol az Isten halott. így tehát nincs más hátra, mint a kereszténységet nem az Isten oldaláról, hanem a világ oldaláról felfogni. A kereszténység központi témája, az Ige megtestesülésének hite, különböztet meg minket a keleti vallások gondolatvilágától. Amíg a keleti vallások elfordítják az embert a világtól, addig a megtestesülés hite a keresztényt a világba vezeti, és mindjobban belemeríti a fejlődő világ folyásába. Altizer szerint a hagyományos keresztény nem tudta ezt a központi keresztény tant komolyan és radikálisan felfogni. A régi felfogás Krisztusa szinte csak látszólag ember, mivel az emberi állapot alapfeltételének, az állandó változásnak és haladásnak nem volt alávetve. Krisztus hitét úgy fogta fel évszázadokon keresztül a hagyományos egyház, mint egy lajtorját, amelyen visszamászhatunk az örök valóság és transzcendens isteni igazságok mennyei világába. A megtestesülés helyes értelmezése nem ez a tradicionális inkar- nációs tan. Hogy az Ige emberré lett, az annyit jelent, hogy megszűnt Istennel lenni, kiüresítette önmagát. És ez a krisztusi önkiüresítés egészen a halálig ment, — mert Isten meghalt Krisztusban a kereszten és halálával azonosította magát a világgal. A föltámadásnak csak szimbolikus értelme van ilyen szempontból: Krisztus tovább él a világ előrehaladó folyamatában. A keresztény életigenlésével tudatosan résztvesz ebben a folyamatban. Akarja az Isten halálát, amikor lerázza magáról és megtagadja a régi vallások istenfelfogásának minden elemét. Akarja az Isten halálát, mert ennek a halálnak következményeit is akarja: a megtestesülés folyamata, amely most is tart, úgy éri el teljességét, hogy a radikálisan szent és a radikálisan profán, az Isten és a világ, egy végső egységet fog alkotni. Ez az eszkatológikus szintézis Altizer víziója.

Az új generáció istentanának filozófiai alapjai sokrétűek. Van Buren a logikai pozitivizmus elvein épit. Cox talán az amerikai pragmatizmus gondolat- menetét követi, az Isten halála utáni teológiák kísérletei mögött pedig ott rejlik Hegel és Nietzsche filozófiájának bátor ellentmondása. Közös vonásuk azonban: a kereszténység szerintük az ember teljes önátadása nem a transzcendens Istennek, hanem az evilági értékrendnek. De még egy szempontból közös meggyőződést árulnak el ezek az új teológusok. Rendületlenül hisznek abban, hogy az evilági fejleményeknek van egy végérvényes célja, és az ember jövőjének egy biztos beteljesülése. Vagyis evilági kereszténységünk a jövőre irányul, és csak ebben a jövőben látja a most még hasznavehetetlen, vagy elavult és kihalt istenfogalom transzcendenciáját. Az Isten nincs még, de lesz. A marxista Ernst Bloch kifejezésével a „még-nem-létező" (das Noch-Nicht-Seiende).

G8