Szolgálat 10. (1971)

Tanulmányok - Vass György: A modern istenkeresés útjai

fejezni azt a sajátos viszonyt, amit magatartásunkban felvettünk a világ felé, amelyben élünk. Mármost éppen ezt észlelhetjük Jézus Krisztus magatartásában a világgal szemben. Ez a világ és ennek a világnak eseményei átalakultak az Ö szemében. Az ember ebben a viszonyban más emberré válhat, éppen úgy, mint ahogy Krisztus személyes magatartásában más emberré lett. Mert Jézus Krisztusban van meg egyedül a teljes önátadás a világgal szemben, és Ö az egyedüli ember, aki maradéktalanul a másoké tudott lenni anélkül, hogy önmagát feladta volna. („A Man for others.") A kereszténység nem más, mint ennek a krisztusi magatartásnak gyenge utánzata. És ha ennek nevet akarunk adni, talán használhatjuk a különben hasznavehetetlen szót: Krisztusban teljesen, és bennünk keresztényekben egy bizonyos fokon az isteni magatartás valósult meg. Csak így van értelme annak, hogy Istenről beszéljünk.

Hasonló feltételekkel, de még konkrétabb formában tárja elénk H. Cox az evilági város, a „Secular City“ kereszténységét. Világrendünk és társadalmunk a mindent átölelő elvárosiasodott világcivilizáció felé halad. Ennek a planetáris világvárosnak embere felnőtt ember: felszabadította magát a metafizikus és vallásos fogalmak rabságából. Ez a szabadság nyílttá teszi; szabadon szenteli életét a nagy világváros teljes kifejlesztésére: a tudomány, a szociológia szolgálatára, — vagy ha kell, a haladás érdekében forradalmárrá is tud lenni. Ez a jövőben teljesen kialakuló evilági város lett számára az Isten országa. Ebben a miliőben él a ma kereszténye. Magatartása csak akkor igazán keresztény, ha a kortársai által követett célban felismeri az Isten országát és ezért dolgozik. Az istenismeret régi formái ebben a munkában feleslegesek. Az új hit a jövő felé hajt, mert hiszi, hogy a jövőben egy új isteni név és egy megújult Isten fogja elfogadni azt a beteljesedett új világot, amely az Isten országa lesz.

Sem van Buren, sem Cox nem tagadja az Isten létét, legfeljebb a szót, a régi vallásos magatartást tartják feleslegesnek. Hamarosan azonban egy újabb teológiai irány lépett fel Amerikában, amit istennélküli teológiának nevezünk. Ezek a teológusok sok szempontból lehetetlen feladatra vállalkoznak: keresztény teológiát szerkesztenek — Isten nélkül. W. Hamilton és T. Altizer betűszerint értelmezi Nietzsche felkiáltását: „Gott ist tot, wir haben Ihn umgebracht.“ Nietzsche ezzel a kijelentésével fejezte ki a régi istenkép élettelenségét ebben a világban. Mondása nem annyira teológiai vagy filozófiai megállapítás, mint egyszerűen egy kultúrtény regisztrálása. De úgy látszik, hogy Hamilton és Altizer mint teológiai tényt fogja fel. Hogyan maradhatunk keresztények az Isten halála után?

T. Altizer „A keresztény ateizmus" c. könyvében fejti ki ezt: A mai keresztény útja az Isten halálán keresztül vezet. Ez annyit jelent, hogy a modern ember radikális elvilágiasodása mögött nincs más értelem, mert az evilági kultúra a túlvilág transzcendens valóságának még árnyékát is kiűzte emlékezetünkből. Mármost a teológus nem mehet vissza az időben és nem

67